„Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1Móz 2,18)
Íme, elérkezett ismét a június magával hozva egy csodálatos nyár reményét, s egyben – szokásához híven – berobbantva a nagy esküvői lázat, lakodalmak idejét. Sokan izgatottan várják, hogy elérkezzen végre az ő nagy napjuk, mások örömmel tekintenek vissza nem olyan régen kötött házasságukra, és talán annak gyümölcsét várják éppen. Azonban vannak olyanok is, akik keserű szájízzel veszik tudomásul, hogy idén sem a saját esküvőjüket kell megszervezniük, vagy azon törik a fejüket, hogy vajon hol rontották el, hogy nem olyan az ő házas életük, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Kedves olvasó, nem tudom, te melyik csoportba tartozol, de remélem, hogy ebben a hónapban, amikor pünkösd ünnepe mellett a házasságot vesszük napirendre, választ kapsz néhány – talán ki sem mondott – kérdésedre, esetleg bátorítást, jó ötletet a jövőre nézve.
Mégis honnan kezdődik egy házasság?
Tulajdonképpen a fent olvasható igénél, a teremtés történeténél. Annál a tudatnál, hogy Isten alkotott egy hozzád illő társat, aki nem Hamupipőke vagy Hófehérke hercege, sem nem az egyik ismerősöd jóképű férje vagy felesége. Nem! Isten külön neked, akit mindenkinél jobban ismer, alkotott egy olyan társat, akivel a házasságod s a teljes életed működőképes lehet. Olyan társat, aki pontosan HOZZÁD illő. Ez azt jelenti, hogy önmagadra van szükség ahhoz, hogy észre is vedd, kit akar neked ajándékozni a mi Mennyei Atyánk – sokszor pedig még rengeteg imádságra és türelemre, hogy egymásra is találjatok, de semmi esetre sem kapkodásra azért, mert félsz, hogy kicsúszol az időből. Inkább jöjjön később a te személyre szabott férjed/feleséged, mintsem belesodródj bármilyen nyomás hatására egy olyan kapcsolatba, ami megmérgezi a mindennapjaidat, a hitedet és ráadásként még a kapcsolataidat is.
Jó, de honnan tudom, hogy ki is az én hercegem/hercegnőm?
Sokszor beleesünk (mi, lányok különösen) abba a csapdába, hogy a „szerelem első látásra” elegendő. Ezzel együtt abba is, hogy ha nincs veszekedés, vitatkozás, akkor biztos tökéletes párt alkotunk, és fél év leforgása alatt úgy gondoljuk, megismertük egymást már annyira, hogy emeljük a szintet, és kezdjünk bele a közös életbe.
Érdekesnek találom, hogy tengerparti szállodákat reklámozó oldalakon csak olyan képeket lehet látni, ahol a víz gyönyörű, kristálytiszta és tükörsima, vagy éppen csak annyira hullámzik, ami ideális szörfözéshez. Facebook-on is csak olyan képeket posztolnak a vízparton nyaralók, ahol ragyogó idő van. Ezek azonban mind-mind csak megkívántatják magukat, de nem készítenek fel a viharokra és a vízválasztó döntésekre.
Ahogy a Tiszára, a Balatonra vagy tengerpartra sem érdemes elmenni úgy, hogy nem tanulja meg előtte az ember, hogy mit kell csinálni vihar esetén, úgy a házasságba is életveszélyes beleugrani úgy, hogy nem tudom hogyan is kell egymásba kapaszkodnunk, hogy a megpróbáltatások ne összetörjenek bennünket, hanem megerősítsenek.
A bibliaolvasó kalauzt követve a mai napon olvashatjuk Márk evangéliumában azt a történetet, amikor Jézus lecsendesíti a tengert. Nem tudom, hogy megértetted-e már, hogy Jézus miért mondja ezt a tanítványainak: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?” (Mk 4,40). Bizonyára már-már klisének fog hangozni a válasz: azért, mert már tudniuk kellene, ha Jézus velük van, nincs mitől félniük. Hiába csapnak össze felettük a hullámok, hiába dobálja a hajót a nagy szél és a háborgó tenger, nem eshet bajuk Jézus mellett. Ugyanígy, ha Jézust harmadik fonálként bevettétek a házasságotok kötelékébe, és együtt utaztok Vele, akkor nagy veszekedések, próbatételek közepette sem kell kétségbe esnetek, hanem reményteljesen fogjátok tudni csodálni, hogy a tűz valóban nem éget meg és a tenger valóban nem sodorhat el titeket, mert Istenednek nagy szerelme tart meg benneteket. Amennyiben mégis elbizonytalanodnál, hogy vajon tud-e a te küzdelmeidről, félelmeidről Isten, akkor nyugodtan ébreszd fel alvó hitedet, és szólítsd meg Őt, Aki ezt ígérte: „…íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20).
Laskoti Réka
