„Mindenki azt kérdezgeti, hogy mikor jegyzem már el végre…”
„Kamaszként azt hittem, hogy 24 évesen már biztosan gyereket fogok nevelni…”
„Magamnak se merem bevallani 30 évesen, hogy eddig teljesen félrement minden, és valami teljesen új dolgot szeretnék elkezdeni…”
Létezik a pszichológiában egy nálunk még eléggé szürke foltként kezelt fogalom, amit ún. kibontakozó vagy kezdődő felnőttkornak neveznek. S noha azt hisszük, hogy ez biztosan a kamaszkor végét jelenti, sokkal inkább rá kell számolnunk egy bő tízest az életkori számításra. Ez röviden annyit tesz, hogy az elmúlt időszak társadalmi változásai miatt tulajdonképpen a harmincas lett az új húszas, és az ezzel járó életkori mérföldkövek is jelentősen kitolódtak: a házasság, a gyermekvállalás, az állandó munkahely/foglalkozás megtalálása, vagy akár a legmeghatározóbb önismereti krízisek. Ma már egyáltalán nem furcsa, ha valaki a harmincas évei közepén vág bele a családalapításba, ha egy jogász tíz évnyi praktizálás után cukrászdát nyit, vagy ha 23 évesen az ember még javában benne van a tanulmányai közepében. Vagy legalábbis nem kellene furcsának lennie…
Azt, hogy ennek milyen konkrét, globális okai vannak, helyettem is kifejti majd ez a remek kis cikk egy fiatal szakember tollából: Már nem gyerek, még nem felnőtt- a kibontakozó felnőttkor.
Számomra kellemes érzés volt végigolvasni, és sorról sorra rádöbbenni, hogy egyszerűen csak egy nehéz, izgalmas, formálódásokkal tele életkori ciklusban vagyok, ahogyan most talán te is, és nem, nem rontottál el semmit, nem vagy selejtes, nem siklott ki az életed, csak egész másként alakul, mint amilyen példákat eddig magad előtt láttál.
A változásokat minden korban és minden társadalmi rétegben mindig nehezen fogadták. Alig tudnám megállapítani, hogy egy ilyen helyzetben azoknak keményebb-e, akik átélik az egészet, és szereplői a változásnak, vagy azoknak, akik kívülről figyelik a dolgot, és küzdenek a folyamatos kérdéssel, hogy akkor ez most valami egészen más, de azért jóféle más kezdete vagy valami súlyos torzulás, aminek azonnal elejét kellene venni.
Azoknak, akik most, az olvasás közben is tele vannak kételyekkel, üzenjük, hogy nem vagyunk egy elkorcsosult nemzedék, csak komoly kihívást jelent a sötétben tapogatózva megtalálni a saját kis utunkat, amit az Isten nekünk rendelt. Viszont abban nagyon mélyen hiszünk, hogy ezt kell most tennünk, akkor is, ha százezerszer belebukunk, akkor is, ha sokáig tart, és akkor is, ha egyáltalán nem illik bele a képbe.
S hogy Tőletek, akik már a helyeteken vagytok, mit szeretnénk kérni? Figyelmet, megértést és támogatást. Talán jobban örültél volna most a tanács-, vagy a tapasztalat szónak, de ha nagyon mélyen belegondolsz, akkor te is belátod, hogy amit te megéltél, az egészen biztosan annyira más, hogy nem igazán tudom beleilleszteni a saját forgatókönyvembe. Inkább csak próbáld meg meglátni a küzdelmeimben a kitartásomat, a bukdácsolásaimban a jó szándékot és a tanulni akarást.
Kérlek, hogy ne kérdezgesd tőlem, fiatal házastól, hogy miért nincs még baba, mert talán fogalmad sincs, hogy milyen mély sebeket társz fel, amiről nem is vagyok képes beszélni.
Kérlek, hogy ne mondogasd, hogy te mennyivel ügyesebb voltál nálam, és az én koromban már mennyi mindent elértél, mert egy olyan összehasonlításba szorítasz bele, amiből én csak vesztesként kerülhetek ki.
Kérlek, ne mondogasd folyton, hogy lassan lejár a biológiai órám, és kifutok az időből, mert ezzel csak nyomást helyezel rám, és beletaszítasz egy rossz, üres, már az elején elrontott kapcsolatba.
Kérlek, ne bélyegezz komolytalannak és gyerekesnek, ha kezdetben gyakran váltok munkát, mert bár megértem, hogy neked erre nem volt lehetőséged, szerintem nem rossz dolog az, ha valaki arra törekszik, hogy olyasmit csináljon, amihez ért is, és amit igazán szeret.
Ábrahámnak is megvolt a maga ideje. Jákóbnak is megvolt a saját ideje. Mindenkinek megvan az egyénileg megszabott ideje, amire mindenképp szüksége van ahhoz, hogy az Úr akarata beérhessen. Ezek az idők most hosszabbak. De kérlek, hogy próbálj meg velünk együtt türelmesen várni, és amikor szükségünk van rá, tedd a vállunkra a kezed!
Sárközi Andrea
