„Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is.” (Filippi 2,5)
Mikor tini voltam, nagy divatját élte a W.W.J.D.-s karkötő (na persze lehet, most is, csak akik között mozgok, már kinőttek belőle). Elég sok keresztyén ismerősöm hordta akkoriban. Én is boldog voltam, mikor beszereztem egyet, olyan volt ez, mint a halacskás kitűző: ezzel mutattuk, hogy mi valamit (Valakit) képviselni akarunk ebben a világban. Emlékszem, jó pár évig hordtam hűségesen. Még egyszer utazás közben beszélgetésbe is elegyedtem valakivel, akinek lelkesen elmondhattam, hogy mit is jelentenek a betűk – tiszta büszke boltam, hogy milyen jó kis bizonyságtétel ez.
Aztán a karkötő egyszer lekerült a kezemről. Biztos valamilyen különleges alkalom volt, és a szövött design nem passzolt az épp kiválasztott ruhámhoz. Aztán… igazából nem is emlékszem, mikortól nem hordom már, sőt igazából arra sem, hogy megvan-e még.
A napokban azonban eszembe jutott, hogy valamikor milyen fontos volt számomra az, ami a karkötőn állt, vagyis hogy „mit tenne Jézus?”, és hogy akkor minden nap emlékeztetni akartam magam erre a fontos kérdésre. Vajon most is ég még bennem? Vagy a karkötővel együtt a kérdés is kikerült az életemből, azt is kinőttem?
Azt hiszem, fájdalmasan keveset gondolkodunk azon, hogy mit szólna az életünkhöz, a szavainkhoz, a tetteinkhez, a gondolatainkhoz, a véleménynyilvánításainkhoz, a stílusunkhoz Jézus. Valahogy a mostanában folytatott beszélgetéseimben azt veszem észre, hogy kicsit mindannyian elvagyunk a magunk kis világában. Gondolkodunk magunkról, szenvedünk és rettegünk kismillió dologtól, örömködünk, próbáljuk magunkat elhelyezni ebben a világban, próbáljuk túlélni a hétköznapokat, megélni az ünnepi pillanatok meghittségét, de valahogy egyre kevesebbszer fedezhető fel, hogy ezekben valóban csinálunk helyet Jézusnak és annak, hogy Ő tényleg mit gondol az egészről. Vajon Neki tetszik az, ahogy gondolkodunk mostanában? Neki tetszik az, ahogy élünk? Neki tetszik, ahogy viselkedünk? Ja, és a kis játszmáink – vajon azokhoz mit szólna?
What Would Jesus Do? – Mit tenne Jézus?
Vajon mit szólna hozzám?
De tényleg. Ha nemcsak úgy ímmel-ámmal megkérdezném, hanem úgy igazán érdekelne, hogy mit válaszol.
Azt hiszem, más lenne az életünk – hát még a keresztyének megítélése –, ha ez a kérdés naponta eszünkbe jutna. Azt hiszem, máshogy alakulnának az emberi kapcsolataink, ha ez a kérdés egy-egy fontos pillanatban bekattanna nekünk. Azt hiszem, könnyebb lenne Istennel is kapcsolatban maradnunk, kevesebb lenne a szünet köztünk.
Már csak az a kérdés, hogy mit tenne Jézus a helyemben, ha szeretné, hogy az élete fontos kérdése legyen az, hogy mit tenne Jézus?
Én azt hiszem, imádkozna. Ahogy mindig tette.
Ezt kellene nekünk is tenni. Akkor is, ha nem jönnek a szavak, akkor is, ha olyan régen ereszkedtünk már térdre, hogy nincs képünk nekikezdeni. Akkor is – akkor különösen – ha titokban félünk, hogy Jézus nem azt válaszolja, amit mi hallani szeretnénk. És ez bizony gyakran meg is történik. Valahogy belénk van kódolva, hogy újra és újra olyan utakra tévedjük, melyekről Isten világosan kijelenti, hogy nem az Ő útjai. Örök izgága gyerekek vagyunk, akik csak azért is meg akarják nézni, hogy milyen is az a forró kályha. Örök akarók, akiknek nem tetszik lemondani az akaratukról…
S akkor ennyi lenne: ilyenek vagyunk és kész? Akár hátra is dőlhetünk?
Jézus ezt tenné? Vajon Ő a legnagyobb harcát nem saját maga ellen vívta meg? A „gyötrődése” amivel a saját akaratát végleg az Atya kezébe tette a Gecsemáné-kertben mutatja meg nekünk igazán, hogy Ő – ma is – megért bennünket. Megérti, hogy százféle emberi érzés, indulat, akarat mozgat minket, és épp ezért Vele, az Ő segítségével képesek lehetünk ezek fölé emelkedni. Jézussal egy csapatban ez lehetséges. De rajtunk áll, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel. Hogy egy meghatározó pillanatban akarjuk-e igazán tudni, hogy mit tenne Jézus…
Papp Adrien
