„Az írás, amely oda van írva, így hangzik: mené mené tekél ú-parszín. A szavak magyarázata pedig ez: A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten királyságodat, és véget vet annak. A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált. A perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta.” (Dániel 5, 25-28)
Sok emberhez hasonlóan én is a napi elcsendesedéseimben a Bibliaolvasó Kalauz ajánlásait követem, melyek fonalán nemrég épp Dániel próféta könyvén haladtunk végig. Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy a fent idézett ige nálam nagyon betalált, Isten megszólított és gondolkodásra késztetett általa.
Belsaccar király buliját – bocsánat, lakomáját – nagy fényűzés jellemzi: evés, ivás, bor, nők… Szinte már közhelyes, de nagyon huszonegyedik századi. Ráadásul a király előhozatja a korábban Jeruzsálemből elrabolt templomi kelyheket is, és abból isznak, miközben áldják hamis isteneiket. De Isten közbeavatkozik, s bár nincs leírva, de mintha hallanánk ahogyan az Úr kimondja: elég. Nézte egy ideig ezt a mulatozást, de elege lett belőle.
Istennek elege lett az ember bűnéből.
Mint Noé idejében, de akkor nyolc emberen kívül mindenkinek pusztulnia kellett – még jó, hogy az Úr emlékszik az akkor kötött szövetségére.
„Elege” – remélem érezzük ennek az egy szónak a súlyát, s így egész életünket ennek a tükrében vizsgáljuk meg. Istennek elege van a bűneinkből, bűneimből. Elege van abból, amit teszek, ahogyan nem tudok szeretni, ahogyan békétlenséget szítok, ahogyan képmutatóan beszélek és viselkedek.
Megmért és könnyűnek talált…
Nem csak a bűnös tömegnek szól ez a vers, s nem csupán a Belsaccároknak, bár kényelmes lenne ezt gondolni. Isten mérlegre helyezi az életünket: a hívőét, a keresőét és a tagadóét is. Mérlegre helyez jóban, rosszban, próbatételekben, örömökben. Hogy látom-e a mélységben az Általa kínált kiutat, a szabadulást, illetve hogy hálás vagyok-e az ajándékaiért, a cselekvéséért akkor, mikor jól mennek a dolgok. Ott vagyunk az Úr mérlegén, s pakolhatjuk magunk mellé a jócselekedeteink csekély súlymértékeit, de bármennyi is kerülne oda, azoktól nem mozdulna meg a mérleg nyelve. Mi könnyűek vagyunk, s nem csak azért, mert szeretjük a könnyű lehetőségeket, döntéseket, az eldobható kapcsolatokat, a könnyen pénztárcánkba áramló pénzt, hanem, mert bármit is teszünk, nem tudjuk kiegyenlíteni, jóvá tenni a bűnös számlánkat.
Igen, Jézus Krisztus kell, hogy mellénk álljon. Értsük jól: Isten az Ő Fiát méri meg az életünkben, Jézus jelenlétére kíváncsi, hogy ott van-e, és hogy a Krisztus-követésünknek látszanak-e a gyümölcsei a mindennapjainkban. Ezért nem lehet úgy méricskélni nekünk sem, hogy lesz egy kis krisztusi szeretet, egy kis jó szándék, egy kis változás, és az a kicsi, az a kevés elég lesz az élethez. Vagy ott van, vagy nincs. Vagy követem teljes odaszánással, vagy meghátrálok.
Krisztus nélkül könnyű az életem az Isten előtt, Vele azonban teljes lehet. S így tudok az Isten dicsőségére élni. Nem mellékesen, amikor az Ószövetség Isten dicsőségéről beszél, akkor a „kábód” héber kifejezést használja, ami azt jelenti, hogy ’nehéznek, súlyosnak lenni’. Egyszerűen én így értem: ha Isten dicsőségére élek, akkor nem leszek könnyű azon a bizonyos mérlegen, mert az Isten dicsőségére élt életnek súlya van.
Máté Richárd
