Sok mindenbe belenyúltam a héten, Uram. Rátettem a kezem mások idejére és pénzére, mikor elvettem tőlük. Elém tettek egy kívül-belül mocskos zsákot, ami tele volt megalkuvásokkal, és kérték, nyúljak le az aljára. Jól megfizetik, utána pedig te megmosod a kezem. Én pedig könyékig belemerültem a zsákba – nem azért, mert igazán szükségem volt rá, hanem mert vágytam az aranyra, amit ígértek érte. Jobban ráállt a kezem a borospohárra, mint az imádságra, inkább ütöttem, mint simogattam. Kezet fogtam azokkal, akiket később elárultam. Jöjj, és mosd le véreddel a mocskos kezeimet!
Sokfelé jártam a héten, Uram. Eljutottam az önsajnálat széléig. Én, az erős és érzéketlen, gyermekként sírtam, és el is hittem, hogy nincs nálam nyomorultabb a földön. Könnyeimtől nem láttam mások nyomorúságát, éhen hagytam az éhezőket, nem vittem vigaszt a vigasztalásra váróknak. A testem eljutott a te házadba, közeledbe, de a gondolataimat ott hagytam sértődéseimnél, szívemet ott hagytam indulataimnál. Elvittek a lábaim a rossz tanácsadókhoz, kitapostam az önfejűség ösvényeit, beálltam a taposómalomba és csodálkoztam, miért vagyok fáradt. Jöjj, és most ne talpra állíts, de kényszeríts térdre, hogy ne magammal foglalkozzak, hanem téged imádjalak!
Sok mindennel volt tele a szám a héten, Uram. Káromlás és hitetlenség, pletyka és rosszindulatú megjegyzések, durva viccek és ragadós, sötét szavak ömlöttek belőle akárhányszor kinyitottam. Nem is emlékszem már, kit hogyan aláztam meg egy szájbiggyesztéssel vagy néhány gondosan beszúrt provokációval. Mennyi mindent mondtam, amit nem gondoltam komolyan! Mennyi szóval hígítottam fel, és tettem befogadhatatlanná a te örömhíredet. Jöjj, és tisztítsd meg a számat oltárról vett szénnel, zárd be, mint Zakariásét, ha hiábavalóan fecsegnék rólad!
Sok minden jutott a füleimig a héten, Uram. Örültem a másokról szóló rossz híreknek, együtt szörnyülködtem a titkon kárörvendőkkel. Könnyen sértődtem meg, mikor félresikerültek mások szavai. Könnyen hallottam bele mások beszédébe azt, amit nem ők mondtak, hanem én akartam beleérteni. Jöjj, és nyisd ki fülem az igéd előtt, Uram!
Sok minden történt a szemem előtt a héten, Uram. Láttam elesni és felkelni, imádkozni és átkozódni magam. Tükörbe néztem, és nem tudtam elképzelni, hogyan nézhetsz rám a te gyermekedként. Saját meglátásaim, igazságom fogságában vergődtem, mikor rám találtál és kijózanítottál.
Köszönöm, Uram, hogy akármit tettem azzal, amit kaptam, te csak adtál és adtál. Köszönöm, hogy mindannak ellenére, amit tettem velük, megőrizted testemet, érzékszerveimet. Köszönöm, hogy várnom kell és kellett arra, hogy a te legnagyobb ajándékodhoz, az Egyszülött Fiúhoz elvezess, és vele közösségem legyen. Enélkül már nem lehet igazi ünnepem. Minden más elmúlhat, kimaradhat. Köszönöm, hogy megélhettem ezt.
„Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet …” (Lk 2,29)
Laskoti Zoltán
