„Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt 145,18)
Minden nap kinyitni a lelki tartalmú adventi kalendáriumot.
Elolvasni a napi igét.
Lefekvés előtt imádkozni.
Meggyújtani a gyertyát az adventi koszorún.
Adakozni.
Vasárnap templomba menni, és végig odafigyelni az igehirdetésre…
Megpróbálok mindent kipipálni a keresztyén to-do listámról, mert idén nem akarok „üres” adventet. Érzem, hogy kiégtem, kevés az energiám a dolgaimra és más emberekhez is. Túl sok a teendő és én túl kevés vagyok hozzá. Szükségem van Isten nyugtató, de buzdító és reményt adó jelenlétére is. Idén nem fér bele, hogy az ünnep elrepüljön a fejem fölött.
„Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.”
Csak hívnom kell. Megígérte, hogy ha kérem, akkor közel lesz hozzám. Megáldja az adventemet. Erőt ad, feltölti a lemerült akkumulátoromat, türelmet ad másokhoz, és szeretetet, amit tovább adhatok nekik.
Ez az ige az aktivitásról szól. Arról, hogy nekem mit kell tennem, és hogy mi az én felelősségem az Istennel való kapcsolatomban. Nem várhatom passzívan az áldást. Nem működik, hogy panaszkodom, hogy mostanában mennyire eltávolodtam Istentől, és milyen üresnek érzem magam. Nem működik, mert ha Isten távol van, az csak azért lehet, mert nem hívtam őt közel magamhoz. Nem hiányoltam eléggé.
Most van néhány percem, hogy elmondjam Istennek, milyen nagy szükségem van rá…
Molnár-Kovács Dorottya
