„Amikor bemégy arra a földre, amelyet neked ad örökségül Istened, az Úr, birtokba veszed és letelepszel rajta…” (5Móz 26,1)
Gyorsan peregnek az adventi napok, egyik gyertya gyullad a másik után, valahogy mégis egyre megfoghatatlanabbnak tűnik az út vége. Azt sem tudom, hová is kellene megérkeznem. A szerető családi légkörbe? Az ajándékozás és a megajándékozottság örömébe? A sok finomság és villogó gyönyörűség közé? A határidők nyomásától és rohangálástól mentes nyugalomba?
Bárhová vezet is az utam, Uram, Te ott leszel, és ez elég biztosíték nekem. Te tartod kezedben sorsomat, Te ismersz a legjobban, Te tudod igazán, hogy mitől leszek boldog. Nem kérdés, hogy be fogsz vinni a tejjel és mézzel folyó Kánaánba. Nem kétséges, hogy nagyon fog tetszeni nekem. Legalábbis Neked nem, hiszen Te már a következő fejezeteket írod.
Nyisd meg az én szemeimet is, Atyám, hadd lássak úgy, mint Te!
Olasz Tímea