„Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombat napját…” (2Móz 16,29)
A nyugalom napját egy olyan időszakban kapta Istentől a zsidó nép, amikor nem követte két pihenőnap az ötnapos munkahetet, és a vita sem arról szólt, hogy szombaton vagy vasárnap kell-e templomba menni. Az Úr látta, hogy nem lehet megállás nélkül dolgozni, és az embernek szüksége van a pihenésre és a feltöltődésre.
Én sokáig opcionálisnak tartottam a vasárnapi pihenőnapot. Jézus szavai csengtek a fülemben: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2,27b-28). Ha pedig az ember dönt a szombatnap felől, és az én naptáram zsúfolásig tele van, akkor dönthetek úgy is, hogy most kihagyom a pihenést. Jövő héten majd bepótlom.
Mostanában egyre inkább tudatosul bennem, mekkora Istenbe vetett bizalom szükséges ahhoz, hogy a zsúfolt naptáram, a hosszú teendő-listám, az elvégzetlen feladataim, a vészesen közelgő határidőim ellenére egy napra kiszálljak a mókuskerékből. Ne gondolkodjak az elvégzendőkre, hanem a listáimmal együtt üljek le és pihenjek meg a Szentlélek társaságában. És higgyem el, hogy a 24 órát, amelyet elveszítettem, produktivitásban visszanyerem a következő napokban. És minden időben elkészül.
A vasárnap, ha arra Isten áldását kérjük, nem lustálkodás.
Molnár-Kovács Dorottya
