Szinte mindannyian ismerjük azt az élethelyzetet, amikor megpróbáljuk megfogalmazni a hitünket, és valaki a hallgatóságból egy okosan cinikusnak szánt mosollyal belénkfojtja a mondandót: hiszem, ha látom… Én az ilyen helyzetekben arra gondolok: bárcsak valóban látnál, testvérem… Bárcsak látnád a világot, ami körülvesz! Talán ha lenne időd rácsodálkozni a természet valódi szépségére, segítene neked Istenhez fordulni. Mai bizonyságtételünkben Gulácsy Dánielt hallgassuk meg, aki nyitott szemmel tartózkodik Isten jelenlétében.
„Számomra sok értékes istenélmény kötődik a természetjáráshoz, kiránduláshoz. Mikor minden technikai vívmányt félretéve hegyet mászok, túrázok az erdőben, leülök egy-egy szép kilátást megcsodálva, akkor valamit megtapasztalok a lelkemben. Az érzések szavakkal nehezen átadhatók, de megpróbálom mégis megfogalmazni. Az első érzés a magam kicsinysége: milyen apró vagyok a világban. A második érzés a teremtett világ szépségére való rácsodálkozás: a rend, a harmónia és a kreativitás észrevétele a teremtésben. A harmadik pedig az, hogy ebben a szép teremtett világban én csupán egy kicsiny lény vagyok, és az a Hatalmas, aki mindezt megalkotta, mégis lelket és értelmet adott nekem.
Ilyenkor a hála tölti el szívemet, és a mindennapos elégedetlenség, panaszkodás valahogy elmúlik bennem egy időre. Ez is egyfajta böjt, lelki megtisztulás, az állandó idegeskedés és rohanás elengedése egy kis időre.”
Ugye nem lenne rossz? A napsütésben kifeküdni egy zöld domboldalra, beszívni a szinte még nedves föld illatát, és hálát adni azért, hogy mindezt ÉRTED teremtette az Atya? Mi akadályoz meg abban, hogy ma felismerd a teremtett világ szépségét, személyre szabottságát? Lépj ki a szabadba, és akár zuhog az eső, akár ragyog a nap, dicsőítsd Istent ma azért, amivel körülvett!
Laskoti Zoltán
