Istenélmény nem csak a belső szobában vagy a természet csöndjében élhető át. Nem csak akkor, amikor egyedüli magányunkban figyelmünk száz százalékát Rá tudjuk irányítani. Hiszen Isten gyakran akkor válik tapinthatóvá, mindent és mindenkit körülölelővé, amikor közösségben van az ember. Amikor azok mellett ülsz, akik azt az Urat imádják, akit te. Amikor szorítod a kezét annak, aki szemében ugyanazt a csillogást látod, mint ami a tiédben is ragyog. Amikor barátok és lelki testvérek vesznek körül, és érzed, Isten is ott ül közöttetek.
Egy ifjúsági táborban voltunk néhányan Kanadában, ahol helyiekkel és pár tajvani fiatallal töltöttünk el két tartalmas hetet. A tucatnyi ismeretlen ember lassan elkezdett barátságot kialakítani és egymás számára fontossá válni. Lett egy közös dalunk is. Egy eredetileg angol éneket lefordítottunk magyarra, ők pedig a saját nyelvükre, megtanultuk egymásét és három nyelven énekeltük. Tulajdonképpen nagyon találó volt a szövege: „In Jesus Christ we are one family”, azaz „Mert Krisztusban mi már egyek vagyunk”. Én azt hittem, hogy értem mit is jelent ez…
Az utolsó esték egyikén azonban nem volt felhőtlen a mosoly barátaink arcán. Az időjárás előrejelzés ugyanis óriási tájfunt jósolt Tajvan több részére, érintve az ő lakóhelyüket is. Mindannyian komolyan aggódni kezdtünk az új barátaink családjaiért. Az esti áhítat után imaközösséget tartottunk. Letelepedtünk a padlóra és egymás kezét fogva felemeltük szívünket az Úrhoz (ki-ki a saját nyelvén). Mindenki egy célért imádkozott: Tajvan biztonságáért. Amikor már senki nem beszélt, és a csöndes pityergés is elhalkult, az egyik tajvani srác elkezdte énekelni: „In Jesus Christ we are one family”. És ekkor tényleg megértettem. Hirtelen mintha megnyílt volna a Menny egy pillanatra, és mintha teljesen feloldódott volna mindennemű etnikai, nyelvi, kulturális különbség. Egy pillanatra még az idő és a hely is megszűnt létezni. Semmi nem számított, csak az, hogy mi most Krisztusban egyek vagyunk.
Mert Isten megteheti, hogy elmossa a határokat és eltörölje a különbségeket. Emlékeztethet arra, hogy bár mások vagyunk, mégis azonos az utunk. Ugyanazok a problémáink és hasonlóak a keresztjeink. S bár, mikor körülnézünk a világban nem olyan könnyű az egység érzését magunkénak tudni, de biztasson a remény, hogy eljön az a hely és az az idő, ahol és amikor tényleg egyek leszünk Őbenne. Mindannyian.
Keresztyén Eszter
