Akik ismernek, tudják, hogy én sokszor dacolok az Istennel. Sokszor számon kérem Őt, megkérdőjelezem, és az is előfordult már, hogy kételkedtem a tervének tökéletességében. A baráti közösségemnek köszönhetem, hogy tudhatom, van járhatóbb út is. Nigriny-Demeter Adriennt kértem meg, hogy ossza meg velünk egy olyan élményét, amikor különösképpen érezte Isten jelenlétét az életében.
„Azt hiszem, nekem mindig nagy bajom volt az elégedetlenség. Mert bármit is kaptam, bármit értem el, azért mindig volt valami más, amit szerettem volna. És amikor nem sikerült teherbe esnem évekig, azt kifejezetten nehéz volt elfogadni. Egy idő után, amikor egyre inkább úgy tűnt, hogy nem lehet gyermekünk, már csak azért imádkoztam, hogy el tudjam fogadni ezt és tovább tudjak lépni. Sok átsírt éjszakára emlékszem abból az időből. De aztán jött egy nap, amikor megváltoztak bennem a dolgok. Hirtelen jött. És megláttam, hogy lehetek hasznos ember, akkor is, ha nem lehetek anya. Lehetek Isten hasznára másképp, mondjuk tábori szolgálatokkal, a blog írással vagy éppen bármilyen más szolgálattal. És akkor ez olyan megmagyarázhatatlan békességgel töltött el. Volt olyan barátom, aki ezt úgy értelmezte, hogy akkor feladtam ezt a teherbeesős dolgot, és csak úgy keserűen beletörődtem a kialakult helyzetbe, pedig ez egyáltalán nem így volt. Talán nem tudtam ezt elég jól lekommunikálni, de nekem fontos volt, hogy akkor abban a pillanatban nincs több elégedetlenség meg hiányérzet.
És ezzel az erővel álltam neki a következő nyárnak, szerveztem a szolgálatokat és elkezdtem érdeklődni, hogy mi az, amiben szükség van rám. Aztán talán két vagy három héttel később ott álltam egy pozitív teszttel a kezemben, ami alaposan felborította a kis terveim.
Viszont a korábbi célkeresés, a hiányérzet végképp eltűnt, és maradt az a békés érzés, hogy Istennek mindig gondja van rám – de addig nehéz dolga van velem, amíg megpróbálom a saját erőmmel irányítani az életem.
A következő 9 hónapra pedig mindig úgy fogok gondolni, hogy az a békesség 9 hónapja volt az életemben (néha még most is nagyon hiányzik).
Mindenesetre azt is megtanultam, hogy Isten nem azt teszi meg, amit kérek, hanem ami nekem a legjobb. Ezek a tapasztalatok vezetnek oda, hogy ha ma imádkozom valamiért, de holnapra nem kapom meg, attól még nem adom fel az imádkozást. Mert így vagy úgy, de Ő mindenképpen gondoskodik rólunk.”
Marofejeva Nelli
