Újra és újra belegondolok abba, milyen ingatag ez a húsvéti történés. Az evangéliumok sem leplezik az események hihetetlenségét. A mindenek mögé néző józan emberi ész számára a feltámadás legfeljebb asszonyi fecsegés, a megszomorodott szívek képzelgése, a csalódott tanítványok belső meggyőződésében létrejövő szilárd hit, a Názáretit követők szélhámos húzása, amikoris ellopják a halott testet és ezzel becsapják az egész világot. Húsvétban megütközik a magyarázatokat követelő kétkedő elme az alig-alig hihető isteni csodával. Ennyi van nekünk: néhány asszony bizonysága, néhányszáz szemtanú ellentmondásos elbeszélése. Mint ahogy a homok kipereg kezeink közül, úgy hervadnak el a bizonyítékok a ma embere számára.
A keresztyének kockáztató lények: erre a „semmire” teszik fel életüket. Ha Krisztus nem támadt fel a halottak közül, hiábavaló a ti hitetek – mondja az apostol. Senkit nem hibáztathatunk azzal, ha bolondnak néznek bennünket. Kétezer év távlatából hiábavalóságnak és primitív önbecsapásnak tűnik egy, a halálból visszatért zsidó tanítóra alapozni egész életünket.
A húsvét titkát nem lelhetjük meg e világ törvényszerűségei között. Nem fejthetjük meg a logika és a természeti törvények eszközeivel. Mert a húsvét teljességgel másvilági dimenziókat enged be saját valóságunkba és erővel sújt le a világ bölcsességére. Megsemmisíti a mindenben ésszerűséget kereső ember érveit, kihúzza lábunk alól a talajt és hagyja, hogy megsemmisüljünk.
A feltámadás valósága ugyanis éppen a történés titokzatosságában van. Abban a megmagyarázhatatlan titokban, hogy húsvét nem egyszeri esemény, nem csak egyetlen embert érintő mozzanat a világ történetének fonalán, hanem az egész teremtettséget új irányba terelő villanás. Jézus halálában és feltámadásában ugyanis én is ott vagyok. Vele együtt haltam meg és vele együtt támadtam fel. Az én életem megmásíthatatlanul egybeforrt az övével, az Ő sorsával és valóságával. Egész lényem, mindaz, ami engem jellemez, mindaz, ami engem énné tesz, az Ő halálában és feltámadásában nyer értelmet. Halála és feltámadása tehát valójában nem bizonyítás után kiáltó kétes esemény, hanem az én életem történetének értelmet adó isteni beavatkozás.
Húsvét után képtelen vagyok úgy szemlélni magam, mintha nem történt volna meg. Húsvét óta képtelen vagyok Jézus nélkül értelmezni az életem, mert el vagyok rejtve benne, és azt az életet, amit most élek, valójában Benne élem. Nincs az a hétköznapi történés, az a világjárvány, az a nyomorúság, baj, fájdalom, amely ki tudna szakítani ebből az egybeforrtságból. A kétkedések és tapasztalások ködén túl ugyanis megmásíthatatlan bizonyossággal pecsételte el Isten az ember életét önmagának. A feltámadás saját feltámadásunk biztos záloga – mondták a régiek. Az új emberi valóság tehát óhatatlanul megkezdődött.
Ez az idei húsvét más mint a többi. Ez a húsvét ugyanis próbára teszi a saját, feltámadásba vetett hitünket. Egy világjárvány – minden nyomorúságával és következményével együtt – újra és újra megkérdőjelezi a húsvét optimizmusát. De éppen a legnagyobb sötétségben, a kaotikus állapotok és a jövő bizonytalanságától való félelem közepette hangzik talán a legnagyobb bizonyossággal a húsvéti himnusz: Nincs itt. Feltámadt. Három szó, amelyben össze van foglalva minden kérdésünkre és kételyünkre adott válasz. A valóság értelme nincs itt, nem itt van elrejtve, nem a történésekbe van fonva, hanem a húsvéti feltámadásba vetett hitbe. Minden régi magyarázat meghalt, halotti leplei a sírban maradtak összegöngyölve. Az új valóság – saját életem valósága, az emberiség valósága – ugyanis feltámadt, magához vette a régit és romolhatatlanságba öltöztette.
Nincs itt. Feltámadt.
Homoki Gyula
