Nem tudom, hogy vagytok vele, de nagyon ritkán szoktuk hallani azt a kérdést, hogy boldog vagy? A „hogy vagy?” kérdéshez hozzá vagyunk szokva, s már reflexszerűen jön is rá a válasz: „kösz, jól”, „megvagyok”, „lassacskán”, „öregesen” stb. De erre a kérdésre, hogy „boldog vagy?” már nem jön olyan könnyen a válasz, mert meglepő a kérdés, szokatlan s zavarba ejt. Így voltam ezzel, amikor vendéglátóm újra és újra feltette nekem ezt a kérdést. Engem újra és újra zavarba hozott vele, legjobb esetben is kerestem a szavakat, hogy megválaszoljam, és nemcsak azért, mert angolul folyt a diskurzus, hanem azért is, mert meglepő a kérdés. Hadd hozzalak zavarba: „boldog vagy?”.
Itt lehet, hogy el is veszítettelek az olvasásban, hiszen megint egy írás a boldogságról – nem elcsépelt dolog? Már annyi mindenki írt róla, meg ott vannak a boldogmondások, Jézus meg miegymás. Ok, igen, elcsépelt. Igen, rengetegen írtak róla, s meg sem próbálom überelni ezeket az írásokat; meg igen, nekem a boldogság és Jézus egy lapon van, de mégis adj egy kis esélyt arra, hogy pár mondatban elgondolkodj ezen a boldogságizén. Vagy boldogság ízén…
Így negyven után engedd meg nekem, hogy kimondjam: a boldogság kérdése túl van hajszolva. Miért gondolom ezt? Azért, mert sokan beszélnek róla s közben elfelejtik megélni. Boldogság így, boldogság úgy. „Mit érzel?” „Hogyan érzed magad?” „Biztos, hogy abban a helyzetben, amiben vagy, boldog vagy?” „Nincs-e valami, ami boldogabbá tehetne?” Jönnek állandóan a kérdések. Mintha állandóan elemeznem kellene magamat, s ha valami nem úgy van, akkor válaszkényszer alatt meg kell fogalmaznom a feleletet. Meg ott van a net, ahol mindenki a legjobb oldalát mutatja – csak a boldogság árad mindenhonnan…
Az élet legnagyobb részét nem úgy éljük meg, hogy boldogok vagyunk, vagyis nem gondolkodunk ezen annyit. Van, amikor fáradt, nyűgös, ideges vagyok. Van, hogy koncentrálok a feladatra, és van, hogy csak ülök a tyúkól mellett s nézem a csirkéket, ahogy kapirgálnak. Vagy sok esetben élvezem a gyermekem odabújó ölelését vagy épp kegyetlen ellenkezését az elveimmel szemben. Élem az életemet, ami tele van mindenfélével: jóval és rosszal, tevékenységgel, pihenéssel, gondokkal, konfliktusokkal. S fenn valahol a mérce legtetején ott a boldogság elérhetetlen képe, az állandó kényszer, hogy boldognak kell lenned. Mert ha nem, akkor… Valami, amit el kell érj, meg kell valósíts, meg kell teremts. A boldogság kék madara, amit be kell, hogy fogj.
Pedig a boldogság nem elérendő, hanem megélendő dolog. (Jaj, de rosszul fogalmaztam…) Ha állandóan el akarom érni, nincs időm megélni, lemaradok róla. S ha nem olyan kék, mint amilyennek lefestették nekem, akkor meg nem is igazi. Hagyjuk! Nincs abszolút boldogság. Nincs egy elv, egy idea, amit el kell érni. A te boldogságod van és az én boldogságom van. A te életed van és az én életem van, amit megélünk, s ahol kapcsolódunk egymással, ahol akár közös is lehet a boldogság, és már beszélhetünk a mi életünkről, a mi boldogságunkról. Olyan, hogy állandó boldogság, mint érzés, nincs is. Állandó örömállapot lehetetlen, nem lehet állandóan jól érezni magamat. A „jól érzem magam” is viszonylagosságot jelent: rosszul is kell éreznem magam ahhoz, hogy azt tudjam mondani, jól vagyok. Ez a boldogsággal is így van valahogy.
A boldogság állapot. S ez nem azt jelenti, hogy jól érzem magamat, hanem azt, hogy élem az életemet, a legteljesebben megélve minden jó és rossz pillanatát. Ne csupán az érzések közt keressük a boldogságot, hanem az életet magát lássuk boldogságnak! Azt az életet, amelyet Istentől kaptam, s amit a Vele való kapcsolatomban tudok igazán megélni. Ennek a legnagyobb ellensége az, amikor mások boldogságát – vagy boldogságként mutogató életét – tartjuk etalonnak, elérendőnek, míg a magunk életét szerencsétlennek. A szomszéd fűje mindig zöldebb alapon, a másik mindig boldogabb, mint én. A másik boldogságmércéjét elérni akarva maradok le a saját életemről, mulasztom el a magam boldogságát.
Are you happy? Boldog vagy? Igen, mert élem az életemet, ahogy Istentől ajándékba kaptam: sírok és nevetek, vétkezek és bocsánatot nyerek, harcolok és elbukok, figyelek és bambulok, ölelek és vágyakozom, s van, hogy tombolok és lazulok. Annyi variációban hangzik el a Bibliában az, hogy kik a boldogok. Jézus a boldogmondásokban sírókról, szelídekről, szenvedőkről, szegényekről és még megannyi másról beszél. S tele a biblia még rengeteg olyan mondattal, ami úgy kezdődik, hogy boldogok…
Összefoglalva, arra jutottam: boldogok, akik élik az életüket, ahogy Istentől ajándékba kapták azt. Amikor megkérdezi valaki tőlem, hogy „boldog vagy?”, már nem a pillanatnyi érzelmi állapotom kétségbeejtő jelenére gondolok, hanem arra, hogy alapvetően igen, boldog vagyok. Nem fokozni akarom, hanem megélni azt, ami van. Nem hasonlítgatni, hanem értékelni, amit kaptam. Boldog vagy? S ha mégsem, boldogan fogok hozzá ahhoz, hogy ne ezen keseregjek, hanem megéljem az életemet. Tedd te is!
Szanyi György
