Volt már olyan veletek, hogy igyekeztetek jól élni, megtartani Isten parancsait és az Ő útján járni, a dolgok mégis rosszul alakultak? Valahogy nem sikerült semmi, és egyre mélyebbre kerültetek. Ilyenkor az ember állandóan csak tépelődik: „mit csináltam rosszul?”, „hol rontottam el?”, „most miért büntet engem Isten?”. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy te rontottad el, és büntetés az, ami ér.
Mózes első könyve 40-ik részében Józsefről olvasunk, aki börtönben van – ártatlanul. A testvérei eladták rabszolgának, mert féltékenyek voltak rá. Ez sem az ő hibája volt. Rabszolgaként nem akart lefeküdni a gazdája feleségével, mert az bűn. Erre a sértett asszony börtönbe juttatta egy rágalommal. József mindent jól csinált, de egyre mélyebbre került. Előbb rabszolgaság, aztán rabszolgaként még börtön is. De miért?
Mert Józsefnek a börtönben volt feladata. Többek között olvasunk arról a két királyi tisztviselőről, akik a börtönbe kerültek, és József lett számukra Isten eszköze. Megfejtette az álmaikat, és egyiküknek meghirdette a szabadulást. Elképzelhető, hogy Isten azért engedte Józsefet a nehéz körülmények közé jutni, hogy ott is tudjon életével világítani, és a reménytelen embereknek bizonyságot tenni? Szerintem nagyon is lehetséges ez. A remény, amit egy hívő ember hordoz a mélységekben igazán nagy kincs. Ha kívülről jön valaki, aki ebben a két elítéltben próbálja tartani a lelket, és azt mondja nekik, hogy még egy kicsit ki kell bírni, akkor bizonyára csak azt felelik: „voltál te már börtönben? Próbáltad, hogy milyen az?”. De József börtönben volt már előttük is, és ott maradt még akkor is, mikor ők már kiszabadultak. És ennek a Józsefnek mégis van hite, van benne reménység, van Istene. Az Ő bizonyságtétele hiteles. Isten ott van a mélységekben is, és néha engedi egy-egy szolgáját is mélységbe és sötétségbe kerülni, hogy ott is képviselje az Ő akaratát.
Gondoljunk bele: Jézus is azért élt át mélységeket, hogy minket ezektől megszabadítson. Ő maga lett megvetett és a társadalomból kitaszított, hogy a megvetettek és kitaszítottak (vámszedők, leprások, házasságtörők) megszabaduljanak ezekből a mélységekből. Jézus ment börtönbe, hogy Barabbás kiszabaduljon onnét. A keresztfán ártatlanul szenvedett a két megfeszített bűnös között. És közülük annak, aki megbánta a bűneit Jézus hirdette az élet útját: „Még ma velem leszel a paradicsomban”. Egyik célja Jézus kereszthalálának az volt, hogy ott a kereszten is megszólaljon a kegyelem ennek a mélységben lévő embernek.
Pál és Szilász is börtönbe kerültek Filippiben, mert meggyógyítottak egy kislányt és kiűzték belőle a gonosz lelket. Nem érdemeltek ezért börtönt, ugye? Miért kerültek akkor oda? Hát azért, hogy bizonyságot tegyenek a rabtársaiknak is, Istenhez vezessék a börtönőrt, aki még azon az éjszakán megtért és megkeresztelkedett (ApCsel 16).
Annak idején a szovjetek sok lelkészt és papot vittek el munkatáborokba. Elég volt, ha valaki az ifjúsággal foglalkozott, lelkigondozott vagy beteget látogatott. Ezek az emberek 6-8 éveket húztak le ólombányában, fakitermelésen emberhez méltatlan körülmények között. Mire volt ez jó? Az egyik idős lelkipásztor, aki maga is megjárta a sztálini lágereket, azt mondta nekem: „Azért kellett nekünk ott lennünk, mert ott voltak az embereink. Azért voltunk ott, hogy tartsuk bennük a lelket. Hogy megéljük ott a mélységben is a hitet.”. Isten gondoskodott róla, hogy legyenek „börtönlelkészek” az elítéltek között.
Egyszer egy lelkész kollégám kórházba került, és azt elég nagy tragédiaként élte meg. Nem lehetett otthon, nem végezhette a szolgálatokat, nem tudott embereket látogatni. Miért engedte meg ezt Isten? Aztán világosság gyúlt benne. „Azért vagyok most itt, hogy a viselkedésemmel, a hallgatásommal és a szavaimmal elhozzam Istent a kórházba is: a betegeknek és az orvosoknak.”
Kedves olvasó, néha mi is börtönben érezzük magunkat. Beszűkülnek a lehetőségek, bezárulnak ajtók, nem tudjuk megtenni azt, amit szeretnénk, egyre mélyebbre kerülünk. Lehet, hogy nem is mi vagyunk ebben a hibásak. Elképzelhető, hogy Isten azért enged mélységbe jutni, hogy a már ott lévőknek tudj reménységet adni, tudj ott a mélyben is Istenre mutatni. Másképpen hogy jutnának el hozzá? A mi világunk végtelenül individualista, sőt önző. Általában valahogy így gondolkodunk: „ami nekem jó, az a JÓ, ami nekem nem jó az a ROSSZ”. Elképzelhető-e, hogy nekem/neked azért nehéz valami, hogy a mellettünk élő embertársunknak jobb legyen? Isten nem azt várja tőlünk, hogy a problémákban panaszkodjunk és magunk körül forogjunk, hanem azt, hogy a mélységben is Rá mutassunk hittel és bizalommal. Ne a problémának, a megoldásnak legyünk részesei!
Kacsó Géza
