Megerősítési torzítás, avagy: azt hiszem, amit kényelmes elhinnem

Ha az emberek nagyon erősen hinni akarnak valami igazságban, akkor hinni fognak benne – ezt jelenti a megerősítési torzítás. Amikor minden új elém kerülő információt a saját elméleteim megerősítésére használok fel, és egyszerűen nem foglalkozom az engem cáfoló bizonyítékokkal. Például, ha érdekemben áll azt hinni, hogy a koronavírus csak egy kitaláció, ami valójában nem is létezik, vagy csodálatos módon az egész világon csak az én földrajzi környezetemet kerülte el, akkor megtalálom a módját, hogy minden bizonyítékot, ami cáfolná ezt a hitemet, elvessek, ellenben mindent elhiggyek, ami megerősíti az elképzelésemet. Akkor is, ha ennek az a vége, hogy minden általam korábban megbízhatónak tartott forrást – lelkészeket, tanárokat, fontos társadalmi pozícióban álló vezetőket, orvosokat, újságírókat, tanult és erkölcsös embereket – hazugnak titulálok.

Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem az elmúlt hetekben, amikor hitetlenkedve, fejcsóválva és őszintén elszomorodva követtem Kárpátalján a járvány elleni küzdelem alakulását és az erről szóló diskurzust a közösségi média felületein. Mert, ami most zajlik, az túlmutat a vírus körüli eseményeken. A tendencia, hogy csak azt hisszük el, amiben kényelmes hinnünk, aminek az igazsága nem zavarja meg az életünket, a hétköznapjainkat, a személyes motivációinkat, örök része emberi gyarló természetünknek, és sajnos a keresztyén hitünk sem immunis erre. Ha egy tanítás igaznak tűnik – vagyis beleillik mindabba, amit már amúgy is hiszünk – akkor vita és hitelesítés nélkül elfogadjuk. Továbbosztjuk az idézetet. Ráírjuk, hogy ámen. A meglévő életszemléletünkkel ellenkező álláspontokat viszont – legyenek azok bármennyire is a Biblia üzenetein alapulók – igyekszünk messziről elkerülni. Nehéz erre általános példákat mondani, de ilyen lehet az, hogy létezik nyelveken szólás vagy kézrátétellel gyógyítás. Hogy a homoszexuálisok adott esetben épp annyira bűnösök, mint te vagy én. Hogy a más vallásúaknak és mindenféle kisebbségeknek szükségük van megváltásra, és a szeretet parancsolata rájuk is érvényes.

Nagyon nehéz lenyelni és elfogadni azt, ami egyszerűen nem áll érdekünkben. Mert kényelmetlenné teszi a szépen berendezett életünket és életszemléletünket. Persze, hogy sokkal jobb lenne, ha a koronavírus (vagy annak kárpátaljai jelenléte) csak kitaláció lenne. Akkor nem kellene maszkot hordanunk, ami egy objektíven kényelmetlen kiegészítő. Meglátogathatnánk a határon túl élő családtagjainkat. A gyerekek mehetnének oviba, iskolába, nyári táborba és akárhová. Járhatnánk dolgozni és fenntarthatnánk a megszokott életszínvonalunkat. Tisztességesen elbúcsúzhatnánk az eltávozottaktól. És nem lebegne a fejünk fölött a helyi kevéssé felszerelt kórházak rémképe, ahogyan az tele van zsúfolva emberekkel, és nekünk vagy szerettünknek már nem is jut rendes ellátás.

Nem célom senkit meggyőzni semmilyen politikai, közéleti vagy akár bibliai igazságról ebben a posztban. Amit én remélek tőle – és amit saját magamra alkalmazok –, az a felülvizsgálata bizonyos hiteimnek. Van-e bármi, amiben csak azért hiszek, mert körülöttem mások is, és kényelmetlen lenne nekik ellentmondani? Mi az a hitrendszeremben, ami csak a saját kényelmemet szolgálja? Van-e olyan igazság, amivel nem merek szembenézni? Nekem ezek most a saját magam számára feltett kérdéseim.

Molnár-Kovács Dorottya