„Elküldtek hozzá (Jézushoz) a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük? Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam! Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.” (Márk 12,13-17)
Sokan állítják meggyőződéssel, hogy az egyháznak nincs beleszólása politikai kérdésekbe. Maradjunk csak az emberek lelkének ápolásánál. De vajon erre tanít-e bennünket a Biblia? És vajon ezt tette-e a mi mesterünk, Jézus?
Fenti szakaszunkban érdekes módon a politikusok (Heródes-pártiak) egy vallási csoporttal (farizeusok) együtt keresik meg Jézust, és közösen kérnek Tőle állásfoglalást egy olyan kérdésben, amely egyértelműen politikai színezetű. Tehát nem Jézus avatkozik bele politikai kérdésekbe, nem ő keresi a konfrontációt, és különösen nem avatkozik a pártpolitikába. De minden olyan kérdésre, ami az emberek mindennapjait érinti van válasza.
Miért jönnek a kérdezők ebben a furcsa szövetségben? Az egyik csapat egy politikai pártot képvisel, a másik egy vallási csoportot. Az egyik tagjainak nagyon is kézzel fogható földi hatalmi ambíciói vannak, míg a másik csoport tagjai a törvény komolyan vételét, az erkölcsös és Istennek tetsző életet tartják fontosnak, miközben várják Istentől a jutalmat a halál után. Az, hogy közösen jönnek Jézushoz, épp a kérdés természetéből érthető meg. „Szabad-e a rómaiaknak adót fizetni?” Egy Heródes-párti szerint a válasz egyértelmű igen. Hiszen ők Róma uralmát támogatták feltétel nélkül. Egy farizeus számára viszont a válasz egyértelmű nem, hiszen egy pogány, istentelen hatalmat támogatnak a zsidók adójából. Ha ezek a csoportok külön-külön jönnek, talán lehetne olyan választ adni, amit ők várnak, ami a számukra kedvező, ám azzal, hogy együtt jönnek Jézushoz, arra kényszerítik, hogy mondjon nekik igazat. Erre utal az is, hogy a kérdés előtt dicsérik Jézus független bölcsességét. Jézus nem érdek szerint válaszol, hanem megmondja az igazat.
Ez a fajta hozzáállás nagyon ritka manapság a politikai életben. A politikus azt mondja, amit a választói hallani szeretnének, amivel szavazatokat nyer – vagy legalábbis nem veszít. Egy vicc szerint az igazi politikus az, aki úgy küld el a fenébe, hogy te alig várod az indulást. Hát, Jézus nem lenne jó politikus, ez való igaz. Ő nem beszél mellé, és nem is kerülgeti az igazságot még akkor sem, ha ebből politikai vagy másnemű hátránya lehet. Isten Fia fölötte áll ezeknek a csatározásoknak. Fölötte áll az egész pénzkérdésnek is. Ezt azzal az egyszerű jelenettel bizonyítja be, mikor a körülötte állóktól egy dénárt kér. Az Isten fia zsebében nem lapult egy római dénár! Ő ettől szabad. Neki nincs pénze, és nem fizethetne adót akkor sem, ha akarna. De a körülötte állók, a kérdezők vagy a sokaság rögtön kihúznak egy dénárt az erszényükből és odaadják neki. Tehát nekik kérdés az adó, mert van pénzük. Használják a császár által vert pénzt, ahogy az utakat, a vízvezetékeket, a csatornázást és sok más egyebet is, ami az adóból lesz. Tehát, ha kell az, amit a császár adni tud – akkor adót is kell ám fizetni. És ez az üzenet bizonyára nem tetszett a farizeusoknak. Ők nem ezt várták.
Jézus azonban tovább is megy egy gondolattal: Istennek pedig adjuk meg, ami Istené. Ahogy a pénzen (akár papír, akár érme) egy ország nagyjai láthatók és hirdetik, hogy melyik országhoz tartozik, úgy az ember is visel képmást: Isten „a maga képére és hasonlatosságára” (1 Mózes 1,26) teremtett minket. Magunkat kell Neki adni. És ez a válasz bizonyára nem tetszett a Heródes pártiaknak, akik nem nagyon foglalkoztak ilyen istenes dolgokkal, az erkölcs és örök élet kérdésével.
Jézus elmondta az igazat a hozzá fordulóknak. Tekintet nélkül arra, hogy a kérdezők mit szerettek volna hallani. Nem politikai előnyért nyilatkozott, és nem kereste a népszerűséget. Viszont őszinte képet mutatott. Nem nyerte meg követőinek sem a farizeusokat (hiszen a nagytanácsban ők is a kivégzésére szavaztak), sem a Heródes-pártiakat (hiszen Heródes is részes Jézus elítélésében, nem mentette fel Őt). Jézus ilyen. Nem azt mondja, amit hallani szeretnél, hanem azt, amit hallanod kell. Azt, amire szükséged van. Az igazat.
El tudod-e ezt viselni, kedves olvasó?
Annyira megszoktuk, hogy mindenki azt mondja, amit hallani akarunk, hogy egészen meglepő, de ugyanakkor nagyon frissítő hatású is lehet az igazsággal szembetalálkozni. Vállalnád-e?
Kacsó Géza
