„Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.” (Mt 25,5)
Várni a legnehezebb. Kivárni az orvosi diagnózis eredményét, vagy míg visszahívnak az állásinterjú után. Kivárni, míg pozitív lesz a terhességi teszt. Várni arra, hogy újra szabadon találkozhass a szeretteiddel. Az egész életünk egy hosszú türelemjáték, várakozások sora: a cél változik, a tevékenység változatlan.
Az Úr Jézus, amikor visszament az Atyához, megígérte, hogy újra eljön. Meghagyta a népének, hogy várják visszajövetelét. Tudjuk, hogy akkor sokan felhagytak mindennapi tevékenységükkel, munkájukkal, terveikkel, hiszen azt hitték, nagyon hamar visszajön a Megváltójuk. Azonban kétezer év telt el, és Isten népe azóta is várja vissza Urát. De Ő még nem jön, mintha késlekedne, ahogyan a példázat szerint is késlekedett a vőlegény. Az emberiséget jelképezve öt okos és öt balga szűz készült a vőlegény fogadására. A balgák elfelejtettek elegendő olajat előkészíteni. Sötétedett, és egytől egyig mindnyájan elaludtak. Még az okos szüzek is. Nekik sem sikerült ébren virrasztani. Mert türelmesen várakozni és ébernek maradni nehéz. Még akkor is, ha van olaj a lámpásunkban, ha van hit a szívünkben, ha úgy tűnik, hogy készek vagyunk a Vőlegényünk fogadására. Még akkor is elálmosodhatunk. Meglankadhatunk, elbizonytalanodhatunk. Mert a várakozási idő végtelennek tűnik, öröknek, szűnni nem akarónak. Az Úr hiába tanít türelemre, mert mintha az anyaméhből hoztunk volna magunkkal a türelmetlenséget. Neki viszont másképp jár az órája, mint a miénk
A példázatban a vőlegény érkezésekor nem rótta meg az alvó okos szüzeket, nem ripakodott rájuk, hogy miért nem voltak képesek virrasztani. Egy tökéletes világban az okosak ébren maradtak volna, de Jézus ismeri a tökéletlen emberi természetet. Igen, csodálatos belegondolni abba, hogy Jézus is volt ember, ismeri az emberi lét minden gyötrelmét és nehézségét. Tudja, hogy milyen emberként érezni, várakozni, bizakodni. Bevallom ez a tudat engem végtelenül megnyugtat.
Jobban belegondolva, még az is olyan bölcs, hogy késlekedik az Úr. Ezzel megnyújtja a kegyelem időszakát. Mert mi az időt ajándékba kaptuk, s már csak az a kérdés, hogy hogyan használjuk fel, hogy hogyan töltjük a várakozást. Nemcsak azt az időt, amit a fogorvosi rendelőben vagy sorban állva töltünk, hanem a hosszabb várakozást. Mint például a Vele való találkozásra várást. Igyekezzünk minél jobban felhasználni az ajándékba kapott időt! Hiszen képtelenség úgy megélni a jelent, ha folyton azon rágódunk, hogy mikor jön el az a várva várt valami. Persze néha ellankadunk, nekünk is lekókad a fejünk, elszunnyadunk, de a legfontosabbról mi se felejtkezzünk meg: fénytől ragyogjon a lámpásunk, hittől és szeretettől dagadjon a szívünk!
Keresztyén Eszter
