Amikor a munkahelyi adventi naptárat készítettem, valaki megkérdezte tőlem: Akkor mindennap kapunk valami apróságot? Nem, feleltem, ezt a kalendáriumot ti fogjátok megtölteni a szívetek kincseiből. Na de az adventi kalendárium lényege az, hogy kinyitjuk, és kivesszük belőle az aznapi ajándékot, mondta erre az illető. Igaz, de ez most felnőtteknek készül, nem gyerekeknek – válaszoltam.
Jézustól azt tanultuk: nagyobb öröm adni, mint elfogadni. Nem érti ezt a gyermek, aki ahhoz van hozzászokva, hogy minden egyedül róla szól. Nem érti a haszonelvű felnőtt, aki rendre azt tapasztalja, hogy az emberek hálátlanok. Nem érti az irigy, a megkeseredett lelkű, az örökké elégedetlen ember. Érti viszont a kalmárlélek. Jobb továbbadni, mint végignézni, ahogy haszontalanul tönkremegy. Érdemesebb megosztani, és baráti szíveket nyerni vele, mint egyedül kuporogni mellette. Jobb adni, mert az sokszoros öröm: volt miből adnom, hasznosnak érezhetem magam, és láthatom, hogy célba talált a szándékom – talán nem is csak egy ember életében.
Ez az év mindenkinek sok félelmet, fájdalmat, veszteséget hozott. Megtanultunk távolságot tartani, bizalmatlanul méregetni egymást, összerezzenni minden köhögésre vagy tüsszentésre, kerülni az érintéseket, mély levegőt venni a hírek hallatán, a magunk világába merülve túlélni a mindennapokat. Nagy valószínűséggel a karácsonyunk sem olyan lesz idén, mint máskor. De talán nem is volt még soha akkora súlya a kedves gesztusoknak, a bátorító szavaknak, az odafigyelésnek, a törődésnek, mint ezekben az embert próbáló időkben.
Mi sok dologban korlátozva vagyunk mostanában, olyan elemi szükségletekben is, amelyek nélkül nehéz élni. Istent azonban nem állítja meg karantén, határzár vagy kormányrendelet. Ő minden egyes nap készít a számunkra valami újat, valami szokatlant, valami szeretetteljeset. Mindennap ad lehetőséget arra, hogy szeretetet, örömöt, reményt vigyünk oda, ahol annak híja van. Teszi ezt mindaddig, míg egyszer Jézus vissza nem jön értünk, és akkor majd megkapjuk a legnagyobb ajándékot: a hajlékot, ahol soha nem ér véget az ének, nem hűl ki a szív, ahol milliónyi szín tündököl, ahol végre nem lesz panasz és sírás.
Isten népe, mit szólnál egy felnőtt adventi naptárhoz? Egy kalendáriumhoz, amely nem falatnyi boldogságokkal akarja elaltatni a türelmetlenségedet, hanem arra hív, hogy töltsd meg a világot kedvességgel. Egy kalendáriumhoz, amely arra hív, hogy te magad légy ajándékká – a családban, a baráti körben, a munkahelyen, vagy akár az idegenek számára. Hogy szórd tele a megbecsülés, az odafigyelés, az együttérzés ajándékával a körülötted élők hétköznapjait, így tedd kellemessé, meghitté, hangulatossá idén az adventet és a karácsonyt, csak azért is.
Ha vállalod az adventi küldetést, a kérdés egyszerű lesz: hogyan lehetek kedves ma, a jelen körülményei között?
