„Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11,5–6)
Kedves olvasó, be kell vallanom, ezt a témát úgy kaptam a szerkesztőtől, és kicsit bajban voltam vele. Növekedni az Isten előtt való kedvességben? Hát nem mindenki egyformán kedves Isten előtt? Hiszen mind az Ő gyermekei vagyunk! És minden szülőnek kedves a saját gyermeke. Sőt, mindegyikük egyformán kedves neki. Nekünk a feleségemmel négyet adott Isten, és mindegyiket egyformán szeretjük. Igaz, hogy a gyermekeink más-más természettel, képességekkel rendelkeznek, de nem mondhatnám, hogy az egyiket jobban szeretnénk a másiknál.
Viszont ha Isten előtt mindenki egyformán kedves, akkor ebben nem lehet növekedni, ugye? Mert akkor az egyik növekszik, a másik nem, és rögtön nem igaz, hogy mindenki egyformán kedves…
Idáig jutottam a gondolkodásomban, amikor eszembe jutott Lukács evangéliuma második részének 52. igéje, amely Jézusról szól: „Gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben”. Ha az Ige mondja, akkor bizonyosan lehet növekedni az Isten előtt való kedvességben. És azt is az Ige mondja, hogy vannak különbségek az emberek között az Isten előtti kedvesség szempontjából. Olvassuk csak el a Róm 9,13-t: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.” Személyválogató lenne tehát Isten? Rossz szülő, akinek kedvenc és eltaszított, kitagadott gyermekei is vannak? Nem! Éppen Jákób és Ézsau példája mutatja, hogy az Isten előtt való kedvesség nem Istenen múlik, hanem rajtunk. Ahogyan mi Isten ajándékait fogadjuk, ahogyan a kegyelmével élünk, az határozza meg, mennyire vagyunk Isten előtt kedvesek.
A Zsidókhoz írott levél beszél Énókról, aki Isten szemében kedves volt, mert hitt és engedelmeskedett Neki. Jákób azért volt kedves az Úrnak – sok hibája ellenére –, mert minden erejével az áldást kereste. Jézus azért növekedett az Isten előtti kedvességben, mert ahogyan cseperedett, kiteljesedett az Atyával való kapcsolatban és a Neki való engedelmességben.
Keresgélésem közben lassan kirajzolódott előttem a kedvességben való növekedés útja is. Isten mindenkit egyformán szeret. De ezzel a szeretettel nem mindenki él egyformán. Aki hittel és engedelmes, szolgáló élettel válaszol Isten szeretetére, az növekszik az előtte való kedvességben. „…mert aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt, és megbízható az emberek előtt.” (Róm 14,18)
Hogyan lehetnék még kedvesebb Istennek 2020 adventjén? Ha életem célja a hitben való erősödés, és az Úrnak odaszánt élet – az kedves Isten előtt. Ha észreveszem a bajban lévőt, és kinyújtom felé a kezemet, ha az életem bizonyságtétel az én Megváltó Uramról – az kedves Istennek. Ha szorgalmasan keresem az Ő akaratát, és annak megélését helyezem az életem középpontjába – akkor növekszem az Isten előtt való kedvességben.
Mikeás próféta, aki megjövendölte a mi Urunk Betlehemből való származását, ebben a kérdésben is útba igazít bennünket: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (Mik 6,8)
Áldott növekedést mindenkinek!
Kacsó Géza
