A békességről

A békesség a Biblia egyik gazdag értelmű kifejezése. Olyan összetett életérzést foglal össze, amelyet röviden talán úgy fogalmazhatunk meg: minden rendben van. Minden rendben van az Istennel való kapcsolatomban, minden rendben van a saját kis belső lelkivilágomban, és egyébként a családommal, a barátaimmal, a szomszédaimmal is rendben vagyok. Tényleg nincs min dolgozni, nincs min javítani.

Ezzel az életérzéssel szemben, ha megkérdezem a másikat, hogy van, akkor vagy felszínes választ kapok, vagy elkezdődik a feszültségek, a fájdalmak listázása, amely rávilágít, mennyi békétlenség van beszélgetőtársam életében. Ugyanis békességre vágyik minden ember, a washingtoni Fehér Háztól egészen a beregszászi cigánytelepig. Arra vágyik, hogy megszűnjenek a frontok, ahol még tartanak a harcok, és begyógyuljanak a nyílt sebek.

Egyszer egy idős ember betegágya mellett kellett megállnom. Rettenetesen meggyötörte a betegség: fokozatosan fedezték fel az újabb áttéteket a szervezetében, csonttá és bőrré fogyott a folyamatos lázban, harcban. Rám nézett, és a tekintetében benne volt, nem áltatja magát: hiába a család szeretete és hűséges ápolása, tudja, hogy nemsokára véget ér a földi élete. A szemembe, a szívembe nézve suttogta: „Tiszteletes úr, békességem van. Reménységem van.”

Azóta ő mindig eszembe jut, amikor a békességre gondolok, illetve békétlen helyzetben találom magam. Ilyenkor fontos tudatosítanom, hogy

• Isten békessége megtartó erő, megőrzi a gondolataimat Krisztusban akkor is, ha körülöttem éppen vihar van. Ezért ígéri az apostol, hogy „…Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Fil 4,7)
• nem kell, hogy az indulataim, a pillanatnyi érzelmi állapotom irányítsák a cselekedeteimet. Nem kell a haragnak vagy a bosszúállásnak uralnia. Isten erre készít fel, ahogy olvassuk: „…Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak.” (Kol 3,15)
• az igazi békesség forrása nem én vagyok, nem teljesítményeim által érdemlem azt ki. Ez valóban Krisztus békessége, amelyet Ő ad (Jn 14,27), sőt, amelyet az Ő jelenléte jelent a mindennapjaimban (Ef 2,14).
• az a békesség, amely nem jár az igazság felvállalásával, nem is valódi békesség.
• akkor leszek boldog, kiteljesedett, ha elfogadom, hogy a békességre igyekvésre lettem elhívva (Mt 5,9). Nem az az elsődleges fontosságú tehát, hogy milyen szakmát és hivatást választok, hanem az, hogy akármivel foglalkozom, békesség legyen körülöttem.

Kedves egyházi elöljáróm mondogatta bölcsen: jobb a sovány béke, mint a kövér háború! Igaza is volt, hiszen vezetőként irányítania kellett a különböző irányokba dobáló hullámok, a különböző habitusú emberek között. Azonban úgy gondolom, ez a kijelentés nem ad minden élethelyzetre biztos receptet. Van, amikor az ember a látszatbékesség megőrzése érdekében hallgat, lapít, csak hogy ne sértse a másik mimózalelkét. Közben pedig érzi, semmi sincs rendben: van itt minden, csak békesség nincs. Ilyenkor kell fellépni, kimondani a diagnózist: meg kell békülni, mert háborúban állunk! Az lépi meg először ezt őszintén, akiben nagyobb a szeretet a másik iránt.

Békességünk azért van, mert kaptuk. Krisztus lezárta a legnagyobb konfrontációs zónát, keresztjén megbékéltetve Istent és embert. Ezt a békességet pedig nem békés befelé fordulással lehet elérni, hanem úgy, hogy minden rajtad állót elkövetsz, hogy körülötted, benned minden és mindenki rendben legyen.

„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel!” (2Kor 5,17–20)

Éld meg, és így add tovább azt a békességet, amelyet Te is drága áron kaptál!

Laskoti Zoltán