Nagypéntek az üdvtörténet mélypontja, amikor megtörténik az, ami a tanítványok számára elképzelhetetlen: Isten Báránya, Jézus Krisztus nem csupán sebezhetővé, megkorbácsolhatóvá válik, hanem odaadja életét a világért. Az idei nagypénteken talán jobban átérezzük, mit jelent kiszolgáltatottnak és sebezhetőnek lenni, ahogy újraolvassuk és újraéljük az evangéliumi tudósításokat Jézus megfeszítéséről. És talán éppen ez a lelkiállapot, ez a szükség fordít most mindannyiunkat egy irányba: a kereszt felé, ahová elcipelhetjük minden nyomorúságunkat, és ahol átélhetjük: Jézus könnye, vére értünk folyt, fájdalmát értünk szenvedte, hogy minket, tékozló gyermekeket hazavezessen az atyai házba.
A keresztnél láthatjuk együtt a sokszor hallott ige teljes valóságát: „…a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23) Nincs még egy hely a világon, ahol együtt található meg a bűn és a kegyelem, a zsold és az ajándék, a halál és az örök élet. Itt derül ki, hogy Isten igazsága nem játszható ki, nem huny szemet mulasztásaink felett. A bűn ugyanis nem maradhat büntetés nélkül, valakinek eleget kell tennie érte – méghozzá életével, vérével. Erről beszél Jézus a tanítványainak is, habár ők még nem értik, mit jelent: az Emberfiának meg kell halnia. A nagypéntek ugyanis egy elkészített terv része, a legkeserűbb és legfájdalmasabb része, ahol a Fiú leteszi az Atya kezébe az életét, hogy az Atya az ő igazságáért minket is igaznak nyilvánítson, és a mi életünket is a kezébe vegye.
Bűn és kegyelem, zsold és ajándék, halál és örök élet. A keresztnél szétválnak az utak. Ott nem azt kapjuk, amiért megdolgoztunk, amit összegyűjtöttünk egész életünk folyamán, hanem amit Jézus ajándékozott nekünk az ő áldozata által. Akármennyire tűnt ez a nap vereségnek, akármennyi megaláztatással és szenvedéssel járt, a Golgotán győzelem és csodálatos vérátömlesztés történt. Mikor a beteg ember megkapja az egészséges vérét, akkor a friss vér életet hoz a beteg halódó sejtjeibe. Hát még Jézus vére! Aki elfogadja, hogy érte is folyt a vér, annak életében titokzatos, megelevenítő erővel kezd munkába a Szentlélek.
TeSó, akármilyen bűnökkel van terhelve az életed, ha őszintén, tiszta szívből el tudod mondani, hogy igen, Uram, értem sebesíttettél meg, neked halált, nekem életet hozott kereszted, és az én békességemért Terajtad volt az Isten haragja, akkor megváltott, meggyógyított emberként mehetsz az ünnepbe. Ha Jézusban, Megváltódban hiszel, meggyógyultál. Meggyógyult Jézus mellett a lator is. Nem a világ változott meg körülötte, hanem benne változott meg minden. Nem az történt, hogy nem kellett meghalnia, hanem gyógyultként halt meg. Te pedig merj úgy élni, mint aki meggyógyult! Te már nem halállal fizetsz a bűnért, hanem ajándékot kaptál, ingyen kegyelemből üdvösséget és örök életet Jézus Krisztustól. Élj bátran úgy, mint aki Jézus sebei által gyógyult meg, és mondd el az énekíróval együtt:
„Mind, ami kín, ütés ért, / Magam hoztam reád; / Uram, e szenvedésért / Lelkemben ég a vád. / Feddő szót érdemelve / Itt állok én, szegény, / S kérlek, lelked kegyelme / Sugározzék felém.
Légy pajzsom és reményem, / Ha kétség látogat, / Véssem szívembe mélyen / Kereszthalálodat. / Rád nézzek, Rád szüntelen, / S ha majd szívem megáll, / Öleljen át a lelkem – / Így halni: jó halál.” (Paul Gerhardt)
Laskoti Zoltán
1 Hozzászólás
„A bűn ugyanis nem maradhat büntetés nélkül” Valóban nem,a mi világunkban,mert az ember mióta él,abban nevelkedett,hogy a bűnöst megbüntetik,a jót jutalmazzák. Ezért aztán mindent elkövetünk azért,hogy jutalmazzanak bennünket. Persze nagyon sok a félresiklott gondolkodású ember,akiket nem érdekel sem a jutalom sem a büntetés. A legtöbben azonban e kettő körül tudnak csak forogni,ami még természetesnek is mondható. Azonban ezt a földi elgondolást ráhúzni Istenre,nem helyes. Tudom,igyekszünk jó emberek lenni,lehetőleg őszinték, és igyekszünk nem büntetni másokat,de tudat alatt nagyon jól érezzük magunkat abban a hitben,hogy egy nagyobb hatalom megbünteti a bűnösöket. Ezért Istenre nagyon sok dolog hárul. igazságot kell szolgáltatnia,méghozzá a mi igazságunkat. Irányítgatnia kell bennünket,mert mi nem vagyunk elég eszesek,hogy eldöntsük merre menjünk. stb
Nem tartom helyesnek,hogy Istent egy olyan bírói székbe kényszerítjük,ahol ítélkeznie kell. Tudom,igazságérzetünket csak így tudjuk helyre rakni,de milyen áron? Isten úgy szeret bennünket ahogyan vagyunk,Ő az egyedüli aki nem ítélkezik. Azonban mi nem tudjuk elképzelni,hogy egy bűn után ne legyen ítélkezés. Mivel mi azt mondjuk,hogy ne ítélj,ezért feljebb passzoljuk e dolgot.
Arról nem beszélve,hogy azt valljátok,hogy Isten a bűnt nem szereti,nem az embert. Akkor viszont Isten kit ítél el,a bűnt vagy az embert? Ha az embert,akkor a bűn és a bűnelkövető nem választható ketté,tehát hamis amit Istenről állíttatok.
Így nincs értelme a büntetésnek.
Szerintem a bűn és az elkövető örökre egyek maradnak.Az elkövetett bűnöket el lehet fedni jó cselekedettel,de eltüntetni soha nem lehet. Jót cselekedni ezért érdemes,de úgymond jóvá tenni a rosszat,nem lehet. Egyedül azt tudjuk megcsinálni,hogy szépítjük életünket és túlsúlyba hozzuk a jót.A cél ez lenne,sok sikert!