Szeretünk az előre elgondolt terveink szerint élni. Sokan még a napjaikat is megtervezik, listát írnak, és akkor fekszenek le nyugodt lélekkel, ha minden tételt kihúztak arról. Utazás során útitervet készítünk, kigondoljuk, hogy mivel töltjük majd az időnket, hol fogunk tartózkodni, mennyit szeretnénk költeni. Elgondoljuk, hogy hol szeretnénk tartani öt vagy tíz év múlva, konkrét elképzelésünk van kertes házról, mosolygós gyerekekről, sikeres karrierről. Tervezni jó dolog, és személyes meggyőződésem, hogy szükséges is. Azonban mi történik, ha a terv meghiúsul? Ha lekéssük a buszt, és nem tudunk időben odaérni? Ha kirándulást tervezünk, és egész nap esik az eső? Mi van akkor, ha tovább akarunk tanulni, és nem vesznek fel sehová? Ha családot akartunk harminc éves korunkra, de még nem is találkoztunk a megfelelő társsal? Mihez kezdünk akkor, ha foggal és körömmel ragaszkodunk egy tervhez, az általunk elképzelt ideális jövőképhez, de Isten közbeszól és kimondja azt, amit a legkevésbé szeretünk Tőle hallani: nem?
Apró vagy akár nagyobb jelentőségű történések során már mindenki megtapasztalhatta, hogy Isten néha más utat szán nekünk, mint mi magunknak elterveztünk. Sokszor így volt ez már a bibliai időkben is. Jónás nem akart Ninivébe menni, ellenszegült Istennek, a másik irányba indult, végül mégis Ninivében kötött ki. Pál Rómába hajózott (igaz fogolyként), de Istennek tervben volt egy kitérő: hajótörést szenvedtek, ezért Máltán kellett maradniuk. Rúth korán elveszítette a férjét, méghozzá éhínség ideje alatt, mert ez volt Isten akarata. És milyen sokan sorolhatnánk a saját terveinket, és azt, hogy mi kerekedett ki végül belőle: valami, ami elsőre egyáltalán nem tűnt jó forgatókönyvnek. Isten néha megengedi, hogy meglássuk a tettei mögött húzódó szándékot, így pedig összeáll a kép. Azonban gyakran nem kapunk válaszokat. Nem tudjuk megmondani, hogy az Úr miért döntött így vagy úgy. „Isten akarata volt ez” – próbáljuk nyugtatni magunkat, de hogy miért, arra nem tudunk válaszolni. Vannak olyan fordulatok, csalódások, bajok és fájdalmak, amelyek miértjeire soha nem lesz válasz. Van olyan, amit egyszerűen csak el kell fogadni.
És ez piszkosul nehéz. Elengedni azt, amit annyira elterveztünk, elképzeltünk, amit jónak gondoltunk. Beletörődni, hogy valamiért az nem történhetett meg. Csak Isten tudja, hogy miért. Hiszen Ő a Mindentudó. Hagyjunk fel hát a vádaskodással, a kérdezgetéssel, és amennyire csak lehet (még ha végtelenül nehéz is) próbáljuk meglátni, hogy hogyan lehet a jót keresni abban a helyzetben, amiben épp vagyunk. Mielőtt még hónapokon, éveken keresztül haraggal, miértekkel, panasszal és lázadással fordulnánk az Úr felé, csendesedjünk el, békéljünk meg, hiszen egy biztos: Isten tudja…
Keresztyén Eszter
