Fegyverzörgés és fejlődés

Ez a bejegyzés úgy kezdett kialakulni bennem, hogy Homoki Gyula barátom nyomán én is elővettem egy régebbi írásomat, és újraolvastam. Sokat mosolyogtam közben, mert mikor az öt évvel ezelőtti sorok megszülettek, sokkal kevesebb kibomlott és kialakulóban lévő konfliktus volt az életemben. Azóta néhányszor bekerültem a „darálóba”, rájöttem, hogyan reagálok konfliktushelyzetekben, és tanultam néhány dolgot ezekről a helyzetekről és a kezelésükről. Most megosztom ezt veletek, remélve, talán nektek is segítenek valamicskét a tapasztalataim.

Megtanultam, hogy a kapcsolatok törékenysége visszavezethető oda, hogy minden találkozásnál két „én” találkozik, és ilyenkor mindig van valamilyen feszültség, amely pozitív vagy negatív irányba állítja a kapcsolatot. Mivel minden helyzet és személyiség különbözik, kapcsolatainkhoz és kapcsolatainkban nincsenek kész mintáink, minden találkozással magunk is új oldalunkat ismerjük meg.

A konfliktus szavunk a latin confligere igéből származik, ami fegyveres összecsapást, ütközetet jelent. Emberi játszmáink, mindennapos szokásaink struktúrája választások sorát, döntéshelyzeteket, elvárásokat rejtenek magukban, és ezekben adott a konfliktus lehetősége. A pszichológia szerint a konfliktus nem más, mint ellentétes vagy egymást kölcsönösen kizáró érzelmek, vágyak, késztetések egyidejű jelenléte. Ismerünk konstruktív és destruktív konfliktust: a konstruktív kimozdít a stagnáló állapotból, pozitív energiákat szabadít fel, és megoldási lehetőségeket hív elő. A destruktív konfliktus általában egyenlőtlen helyzetből fakad, ahol az egyik félnek esélye sincs győzni. Ebben a konfliktusban megrendül a másikba vetett bizalom.

Ugye ti is ismertek olyan engedékeny személyiségeket, akik minden áron elkerülik az összeütközéseket? Vannak, akik valóban sok energiát, időt és pénzt is hajlandóak feláldozni azért, hogy úgymond „béke” legyen. A keresztyén egyházak között hosszú ideig élt az a tévképzet, hogy az egyházaknak nem szabad konfliktusba keveredni. A konfliktusok azonban ettől a programtól még benne voltak a közösségekben, elfojtásukkal tudatosan mérgezték a közösségeket. A konfliktusmentesség ideológiája már maga is konfliktusteremtő: természetellenes elvárást támaszt az emberekkel szemben, és megterheli a lelkiismeretet.

Vannak helyzetek, ahol vállalnom kell a konfrontációt, a szeretetet és az igazságot egymás mellett tartva. A Szentírás sem támogatja a konfliktusmentesség programját, inkább a konstruktív konfliktuskezelésre irányítja a figyelmet. A békességteremtők tehát nemcsak elsimítják a konfliktusokat, hanem kapcsolataikat hiteles módon élik meg, és az együttműködés készségével állnak ki igaznak felismert elvek, értékek mellett, bátrak szavaikban, tetteikben.

Az emberi élet sokkal inkább konfliktusos, mint konfliktusmentes. A fejlődés egyik hajtómotorja a konfliktus, amelyben az összeütközések visznek előre. Ezek a feszültségek nem engedik nekünk, hogy kapcsolatainkban felszínesek, automatikusak, közömbösek és hiteltelenek legyünk. Erik Erikson pszichológus szerint a személyiség fejlődése szakaszokban történik, minden életszakaszunkban egymásra ható ellentétes erők formálnak minket. A személyiség edződik a konfliktusok, krízishelyzetek megoldásában. Ha szemléltetnem kellene ezt, akkor egy idős oroszlán képét hoznám fel, amelyen már látszanak a harcokban szerzett sebek. És ki tudná megmondani a sebekből, megnyerte-e a csatát a harcos? Személyiségünk is végsősoron csak a végigküzdött harcok, a felvállalt csaták, hullámhegyek és hullámvölgyek segítségével válhat kiegyensúlyozottá, teherbíróvá.

El kellett felejtenem azt a tévképzetet is, hogy a konfliktusok maguktól megoldódnak. Minden esetben az érintettek szándéka, kommunikációs készsége, önismerete dönti el, kezelhető lesz-e ez a konfliktus. Egy Klessmann nevű kutató szerint a konfliktus elmélyülése lépcsőzetesen történik:

• megkeményedés – az álláspontok egyre mozdíthatatlanabbak, a felek belső fenntartásokat alakítanak ki, az érzékelés és az értékelés is szelektívvé válik mindannak ellenére, hogy törekszenek a nyílt konfliktus elkerülésére;
• vitatkozás – az érintettek már nem egymás érveire reagálnak, hanem mindenki a maga igazát bizonygatja. A másik nevetségessé tétele a cél, erősödnek az agresszív hangok;
• szavak helyett tettek – a másikat kész tények elé állítják, nem hisznek abban, hogy szavakkal feldolgozható lenne a konfliktus. Csökken a kölcsönös beleérző képesség, szárnyra kap a bizalmatlanság, a gyanúsítgatás. Az érdekek védelmére koalíciók alakulnak, további eszkaláció már csak külső segítséggel kerülhető el;
• ellenségképp és megszilárdult koalíciók – ezzel csökken a másik reális helyzetének, igényeinek, érdekeinek érzékelhetősége. A felek csak azt látják, ami a negatív képet erősíti. Megjelennek az önmagukat beteljesítő próféciák, folyik a hívek toborzása;
• tekintélyvesztés – a másik megbántása, megsértése már tudatosan történik, a felek a másik morális megbízhatóságát ássák alá. Egyre kíméletlenebb a nyelvezet;
• fenyegetőzés – a kommunikáció megszakításával, felmondással, válással fenyegetőznek a felek. A kölcsönös fenyegetőzések cselekvési kényszerbe kergetik mindkét oldalt;
• korlátozottan megsemmisítő csapások – látványos jelenetekre kerül sor, agresszív viselkedési formák rögzülnek. Hatályon kívül helyezik a morális értékeket. A cél: a másiknak ártani;
• az ellenség felmorzsolása – a felek nem riadnak vissza egymás fizikai vagy pszichés bántalmazásától sem, mivel ebben látják céljuk elérésének útját. A cél szentesíti az eszközt;
• közösen a teljes pusztulásba – az ellenség megsemmisítésével az illető saját sorsa, hitelessége is megpecsételődik. Ezt a tényt az érintettek nem tudják belátni.

A listát végignézve talán te is be tudod azonosítani, hol jársz, hol tartasz konfliktusaidban. A kiszállás nem opció, hiszen feszültségeid elfojtása és tagadása csak ront a helyzeten. Lépned, lépnetek kell a megoldás felé. Épp ezért a következő részben a konfliktusok megoldásának öt stratégiájával is foglalkozunk majd, tarts velünk!

Laskoti Zoltán