„Örök harag” – mondja a gyermek, de tíz perc sem telik bele, és ismét önfeledten kergetőzik a másikkal. „Semmi baj” – mondja a felnőtt, aztán évtizedekkel később még mindig felhánytorgatja a vélt vagy valós sérelmeit. Jézus pedig azt mondja: „Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermek, nem mentek be a mennyeknek országába”.
A megbocsátás néha hosszú és gyötrelmes folyamat. Amikor úgy rendesen megbántanak bennünket, az nem csak egy sárfolt lesz a lelkünkön, amit le lehet törölni pár kedves szóval. Egy mély vágáshoz hasonlít inkább, egy sebhez, ami nagyon tud fájni. Az ember szenved és azt kívánja, hogy bárcsak újra a régi volna minden, vagy legalább tovább tudna lépni ebből az áldatlan állapotból – de van, hogy egyszerűen nem megy.
Mint ahogy a test, úgy a lélek is kapott egy nagyszerű képességet az öngyógyításra: idővel és ilyen-olyan gyógykészítmények segítségével helyre tud állni az egyensúlyi állapot. Kivéve akkor, ha valami a gyógyulás útjába tolakszik.
- Nem tudok megbocsátani, mert nagyon fáj.
Vannak alattomos betegségek, amik attól veszedelmesek, hogy a végső stádiumig nem okoznak fájdalmat. Az ember nem veszi észre, hogy baj van, csak amikor már késő. A másik véglet a túlérzékenység, ami ugyanúgy nem egy egészséges dolog.
Nagyon jó, ha vannak dolgok, amik rosszul esnek, amikkel nem értesz egyet, amik sebet ütnek a lelkeden. A fájdalom ugyanis egy intenzív jelzés arra, hogy változtatni kell: valamikor a helyzeten, máskor a hozzáállásodon. Van, hogy Isten beleenged nehezen tűrhető szituációkba, mert ezáltal munkál ki olyan képességeket, kapcsolatokat, lehetőségeket, amelyek nyugodt körülmények között nem jönnek elő. Felesleges arra haragudni, aki eszköze volt ebben. Könnyen meglehet, hogy a történet végén még hálás is leszel érte, hogy volt valaki, aki miatt kénytelen voltál változni vagy változtatni.
- Nem tudok megbocsátani, mert valami végleg összetört.
Amikor csalódsz valakiben, akihez teljes valóddal kötődtél, akkor vége a világnak. És tényleg. Mert ilyenkor az egész világba vetett bizalmad odalesz. Hogyan is lehetne továbblépni, ha amiben hittél, az halott?
Amikor Jézus húsvét hajnalán kilépett a sírból, végleges győzelmet aratott a halál felett. Ez egy olyan igazság, amibe naponta bele lehet kapaszkodni. Többé nem létezik olyan állapot, amiből ne jöhetne feltámadás, megújulás. Nincs olyan kapcsolat, amelyen ne lehetne változtatni. Isten hatalma harcostársakká tudja formálnia legnagyobb ellenségeket is.
Vigyázz hát, amikor a naplementét siratod: ha nem jó irányba fordulsz, lemaradsz a napfelkeltéről!
- Nem tudok megbocsátani (mert előnyöm származik belőle).
A meg nem bocsátást valamikor nem tudatosan választja az ember, hanem belemenekül. Mert például csak azzal tudja magán tartani a figyelmet, ha látványosan utál fűt, fát, vadvirágot. Vagy mások szánalmát, segítő szándékát tartja életben ezzel. Van, akit semmilyen más érzés nem köt már a társához, csak a harag: ha elengedi, elveszíti az utolsó szálat is. És fura, de ha közösen tudunk haragudni egy harmadik személyre, az egy ritka erős kapoccsá válik köztünk.
Hosszútávon azonban egyik mentsvár sem bizonyul jó befektetésnek.
Higgy a teremtés Urának: vagy annyira egyedi és értékes, hogy önmagadban is érdekeld az embereket. Ha azt az életet éled, amire az elhívásod szól, minden ilyen görcsös küszködés nélkül is oda fognak figyelni rád, és értékelni fogják azt a csodát, amit Isten egyedül benned rejtett el. Nem érdemes mesterségesen életben tartani egy olyan kötődést, ami nem épít, hanem kisemmiz. És sokkal többet ér egy olyan szövetség, ami nem mások ellen irányul, hanem a szeretet és a megbecsülés táplálja.
- Nem tudok megbocsátani, mert nem szabad.
Vannak sérelmek, amiket az ember sem elfelejteni, sem megbocsátani nem akar. Újra és újra vissza kell idézni a fájdalmat, a kiváltó okokat, a körülményeket, hogy még véletlenül se lágyuljon el a szív. Nem borulhat a múltra a feledés jótékony homálya. Az elengedés, a tiszta lap ugyanis felmentést, bátorítást jelentene az igazságtalanság, a gonoszság számára. Vagy azt vonná magával, hogy újra megismétlődhet az, aminek egyszer sem lett volna szabad megtörténnie.
Borzasztóan sajnálom, ha ilyen jellegű seb határozza meg az életedet. Igen, vannak dolgok, amiket nem szabad elfelejteni. De valamit tudnod kell: amikor megbocsátasz, elsősorban nem a másiknak teszel jót. Ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni. Egyedül arra van befolyásod, hogy mihez kezdesz a jeleneddel és a jövőddel. Nem tudsz teljes életet élni, teremteni, örülni, szabadon dönteni, amíg a figyelmedet, idődet, energiádat, minden képességedet az újra és újra visszatérő fájdalom köti le. Nem jó a sebet kapirgálni: kifolyik a drága életerő, és a helyét fertőzés veszi át.
Jézus azt mondta: „A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon, öljön és pusztítson” (János 10,10). Amikor embertelen dolgokat műveltek veled vagy körülötted, akkor a gonosz jött, és ellopott tőled valami nagyon fontosat. Az ölés és pusztítás azonban nem ekkor történt, hiszen lám, itt vagy. Akkor válik teljessé a Sátán győzelme, ha te megadod magad, és belepusztulsz a haragba, önvádba, szégyenbe, keserűségbe, reménytelenségbe. De nem erre vagy rendelve. Olvasd tovább a jó Pásztor szavát: „…én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.”
Lehetne még sorolni órákon át, hogy mennyi és hányféle komoly akadálya van a megbocsátásnak, ami kétségtelenül túlnő az emberen. De ha belekapaszkodsz Jézus szavába, és nem engeded el a kezét, amíg meg nem kapod ezt a bővölködő életet, akkor ezzel kihúztad a gonosz méregfogát. Akkor előbb-utóbb el fogsz jutni oda, hogy már nem azt listázod, kik és hányféle módon bántottak, hanem Isten csodáiról fogsz mesélni, amiket benned és általad művelt – kezdve azzal, hogy kiemelt a pusztulás verméből és biztos talajra helyezte a lábadat. Te pedig majd nevetsz a pusztuláson és éhségen, nem kell félned a föld vadjaitól, mert a mező kövei is szövetségeseid, a mezei vadak is kibékülnek veled. Ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít (lásd Jób 5,18-24).
Olasz Tímea
