Van egy igevers, aminek a mélységeibe mostanában egyre gyakrabban gondolok bele:
„Mikor nincsenek ökrök: tiszta a jászol; a gabonának bősége pedig az ökörnek erejétől van” (Péld 14,4 Károli fordítás).
Csak akkor lesz termés, aratás, ha a föld meg van munkálva, de a munkának vannak melléktermékei, amikkel sajnos számolni kell. Az ökör az ókor egyik legfontosabb multifunkcionális munkagépe volt, ezért ezt az igeszakaszt én így értem: ha valamit kezdeni akarsz az életeddel, készülj fel a trágyahegyekre, amik rád várnak.
A legtöbb keresztyén ember meglepődik, amikor szembesül ezzel az igazsággal, mert valahogy ez nem szerepelt a reklámanyagban, amikor Jézus mellett döntött. Bűnbocsánat, üdvösség, testvérek a gyülekezetben, szolgálatvállalás és mennyei jutalom – mindezek részei voltak az ajánlatnak, na de a trágyalapátolás? Kicsit túlzásnak tűnik, még Istentől is. Hiszen minket már megtisztított a Lélek megtérésünk pillanatában, mi pedig vigyázni akarunk a tiszta, fehér ruhára, az új életre, amit Jézustól kaptunk. Aztán egy idő után rájövünk, hogy talán mégis igaza van az Igének, mert a párkapcsolatunkban, a szolgálatunkban, a családunkban, a munkánkban, a magánéletünkben egyre gyanúsabb szagok érződnek, és egyre nagyobb csomagok jelennek meg a szőnyeg alatt. Valami bepiszkolt, és ismét takarítani kell.
A görög mitológia szerint Augiász király rengeteg jószággal és hatalmas csordával rendelkezett, de az istállója olyan mocskos volt, hogy a bűze beborította egész Peloponnészoszt. Ezért Héraklész, a hős, felajánlotta a királynak, hogy egy nap alatt kitakarítja az irgalmatlanul koszos istállót a csorda egytizedéért cserébe. A király boldogan belement az alkuba, mert úgy gondolta, ezt a mennyiségű szutykot lehetetlen egy nap alatt eltávolítani. Héraklész viszont egy furfangos megoldást agyalt ki: az alapzatot áttörve bevezette az istállóba a két közeli folyó – az Alpheiosz és a Péneiosz – vizét, illetve ásott egy árkot, ami a szennyvíz elvezetésére szolgált. Így neki annyi volt a feladata, hogy a trágyát beletúrja a folyóba, és a hatalmas mocskot a természet ereje hordta ki az istállóból.
Ebben a történetben a rettenetesen koszos istálló igencsak alkalmas az emberi szív megjelenítésére, ami sebektől szenved, és a kitakarítása is lehetetlennek tűnik.. Amíg nem jutsz el arra a felismerésre, hogy erőforrásaid nem elegendőek a kitakarításához, addig csak arra van lehetőséged, hogy a pszichológia eszköztárának segítségével megpróbáld megérteni, miért is lett ilyen koszos, büdös, elviselhetetlen ez az istálló. Esetleg különböző tudományos modellek szerint elemezheted a trágyát, széthordhatod a sarkokba a különböző tartalmú és összetételű piszkot, de az még mindig a lelkeden, életeden belül van és mérgez téged.
Azonban van egy Istentől származó, éltető vízfolyam, ami a mi istálló-életünket is ki tudja takarítani. Így ír erről Ezékiel: „Ezt mondta nekem: Ez a víz a keleti vidék felé tart, az Arábá-völgyben folyik tovább, és a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz. Élni fog benne mindenféle élőlény, csak úgy nyüzsögnek majd, és ahová csak eljut a patak, igen sok hal lesz. Eljut oda ez a víz, és meggyógyul. Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak.” (Ez 47, 8-9). A hömpölygő víz árad, és ahová csak eljut, ott élet fakad, meggyógyul minden betegség, a sós és ihatatlan víz pedig édessé válik. Amikor valaki rátalál a kegyelem forrására, megérti, hogy bűneivel együtt, trágyakupacostul, tékozló fiúként, házasságtörő asszonyként is szeretetre méltó, aki élhet kárhoztatás és szégyen nélkül. Isten számára tökéletes ember, akiben gyönyörködik az Atya.
A trágyahalmok ott maradnak, amíg megpróbálsz a saját erődből rendet tenni. Nem fogod tudni kitakarítani az életed, tisztán tartani a kapcsolataid, de nem is kell. Kérd és várd, hogy átmossa életedet az Úrtól érkező élő víz! Tartsd tisztán a csatornákat és engedd, hogy a Lélek megtisztítsa megtisztíthatatlannak tűnő életed!
Laskoti Zoltán
