Hogy mi köze Frank Sinatra Jingle Bells-ének a démonokhoz, magam sem igazán tudtam, mindaddig, amig elém nem került egy cikk, amely azt ecsetelte, hogy a mai karácsonyi harangok használata valójában az ősi pogány szertartásokig vezethető vissza. A harang – hitték egykor az emberek – ugyanis elzavarja a gonosz szellemeket, és a különféle fesztiválok alkalmával ezzel a zajjal szavatolták a városok népei a biztonságukat az est beköszöntével. Az okosabbak úgy tartják, hogy a keresztyének – mint oly sok minden mást – átvették ezt a meggyőződést hitetlen elődeiktől, és felaggatták a harangra még azt a funkciót is, hogy istentiszteleti alkalmakra hívogasson.
Az én fejemben egyik képzet sem esik túl messze egymástól. A démoni jelenség a Szentírás lapjain mindig valami tudathasadásos állapotot jelöl. A gadarai megszállottba légiónyi ördög költözött gyötörve a szerencsétlen napjait, míg az emberalatti, már-már állati állapotban találta magát: sírkövek között lakva, megkötözve, megszégyenülve. Életünk, sőt merem állítani, még adventünk is tele van ilyen meghasonlottsággal és kétértelműséggel. Szituációk, elkövetett tettek, kísértő borzalmak és önhibánkon kívül eső történések légiószámra követelnek helyet maguknak a szívünkben és a gondolatainkban. Ezekkel fekszünk és ezekkel kelünk. Ezek kísérnek minket a templomba és ülnek oda mellénk az ünnepi asztalhoz. Meghasadás, bánat, kilátástalanság, szorongás – csak néhány ajándék a zavaros lelkektől.
Jézus egyik első nyilvános felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ő küldetése a megkínzottak szabadon bocsátása (Lk 4,18). Azoké a meggyötört lelkeké, akik túl régóta szenvednek már a „démoni” erőktől széttrancsírozott életben. Nem kell azonnal exorcizmusra meg szenteltvízre, halálhörgésre és állig felfegyverzett papra gondolnunk a szabadulás megfestésére. Ő jön, hogy a kétértelműségbe feneklett életünk visszakapja a méltóságát. Elűzi az ártó, bántó és megölésünkre szakosodott erőket, amelyek állandóan küzdenek azért, hogy az ember elvesszen, és ne élhesse az Isten dicsőségében az életét. Ő jön az advent csendességével, a kis harangok zörejében, hogy megélhessük az Isten tiszteletének idejét: az Ő tisztelete ugyanis saját életünknek is a felemelkedése és méltósága.
Homoki Gyula
