Uram, tisztítsd meg a szemem, hogy mindig lássam életem egén azt a betlehemi csillagot, ami mutatja az irányt! Az irányt Hozzád. Adj kitartást ezt a csillagot követni! Mindig és minden körülmény között. Mikor már fáradok, lankadok, minden bajom van a sok gyaloglástól, kutyagolástól. Mikor azt érzem, hogy sokkal egyszerűbb lett volna azt a csillagot nem is észrevenni…
De megláttam, és már nem tehetek úgy, mintha ez nem történt volna meg. A csillag, a Hozzád vezető út göröngyei, a Hozzád megérkezés boldog pillanata mind az életem része már.
Hosszú az út – tudom, hogy tudod. Tudom, hogy látod a megtörtségem, ismered a kétségeim, hallod az elfojtott sóhajaim. Tudom, hogy látod, mikor félrenézek, mikor leveszem a szemem a csillagomról. Tudom, hogy hallod az észérveim, melyekkel az egyik énem győzködi bennem a másikat, hogy most, most kéne megállni, visszafordulni. Önmagában is nevetséges ez az egész, hát mihez ragaszkodom még mindig? Ez megrögzöttség – így mondanák az okosak. Egy évekkel ezelőtti ígéret? Egy jel? Egy erősebben ragyogó égitest? Komolyan? Ezért indultam el? Ezért járom és járom ezt a véget nem érő utat?
Reggel felkelek, felhúzom a nehéz csizmám, magamra öltöm az úti ruhám és indulok. Indulok a hit útjára. Elhiszem, vagy néha csak nagyon akarom hinni, hogy van értelme. Hogy valóban lesz jutalom, hogy a végén tényleg a kebledre ölelsz majd. Hogy a csillag szétszóródó fényében megláthatlak.
Néha elbizonytalanodom. Sokszor. Vajon mások is látják a csillagot? És én látom vagy csak képzelem?
Aztán van, hogy megérkezem Hozzád. Megállok az istálló előtt, könnybe lábad a szemem. Hát igaz volt, Hozzád vezetett a fény. Minden kétségem ócska és balga nyavalygásnak tűnik most. Persze, hogy minden kanyarnak és göröngynek volt értelme! Éreztem én mélyen a szívemben, csak fáradt, hisztis voltam. Hiszen tudod, Uram. De mindegy is, az a fontos, hogy ideértem. Hála facsarja és hittel telt bizonyosság dagasztja a lelkemet. Majd kicsattanok! Soha többé nem kételkedem Benned és a vezetésedben…
Te ilyenkor mindig olyan szeretettel nézel rám, hallgatod a heves fogadkozásom, nem mondasz semmit, csak mosolyogsz.
Tudom, hogy tudod. Tudod, hogy tudom.
Papp Adrien
