Szerzőink közül néhányan leírták, hogy miben formálta őket ebben az évben az Úr. Most ezeket az összegyűjtött gondolatokat olvashatjátok el.
„Ez az év különösen nehéz volt számomra. Ám Isten megmutatta, hogy másképp is tudja fogni a kezem, mint ahogy eddig megszoktam vagy elképzeltem. A hivatásomból kifolyólag idén megszámlálhatatlanul sok testvért kaptam. Embereket, akikkel sosem találkoztam, sosem láttam őket, igazán nem is ismerjük egymást, viszont kommunikáltunk írásban, telefonon. Újra és újra megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a telefon másik végén egy keresztyén ember üldögél. Így eshetett meg, hogy online imaközösséget tarthattunk egy tengerentúlon élő püspökkel; olvashattam idegen országokban magyarul megjelenő keresztyén újságok hasábjait; kaphattam képeslapokat, megható e-maileket, erősítő, bátorító szavakat. Mindre szükségem volt. Formálódtam általuk, és közben én is adhattam: segítséget, testvéri szót, felebaráti szeretetet. Megerősödtem abban a hitemben, hogy a helyemen vagyok.” (Nigriny-Demeter Adrienn)
„2021-ben anya lettem, aminél nagyobb változás az identitásomban eddig nem igazán következett be. A kisbabám által pedig Isten megtanított a saját igényeim, és általában az egóm háttérbe helyezésére (például már nem létszükség számomra a mindennapi zuhanyzás). De arra is megtanított, hogy nem írhat mindent felül a gyerekről való gondoskodás és a felborult napirend. A férjemmel való kapcsolatom frissen és bensőségesen tartása például prioritás kell hogy legyen. Ahogy az Istennel való kapcsolatom aktív fenntartása is, amibe nem fér bele, ha napokig nem beszélünk. Mert nem a jó keresztyén élet része az imádkozás és a bibliaolvasás, hanem egyszerűen annak a belátása, hogy egyedül képtelen vagyok bármit is jól csinálni, és szükségem van a Mindenható irányítására és áldására.
És ha már az áldásokról beszélünk. Harminc éves koromra úgy érzem, hogy idén Isten mindent megadott, amiért olyan hosszú ideig imádkoztam. És persze, nem azt mondom, hogy most hirtelen kiürült az imalistám, de az áldások sokasága kétségtelenül megtanított megállni és hálásnak lenni, értékelni mindazt, amim van, és másokért is szívből imádkozni.” (Molnár-Kovács Dorottya)
„»Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet« (Jób 10,12).
„Ezzel az igével vágtam neki az évnek, és nagyon kíváncsi voltam a végére, mert már az év elején listázni tudtam, hogy miben van szükségem az Úr szabadítására.
Isten minden várakozásomat felülmúlta. Tényleg betöltötte élettel és szeretettel azt, ami addig szinte pusztaság volt. És a gondviselésének olyan csodás módon adta példáit, hogy bizonyságok sora született belőle. De amiért a leghálásabb vagyok: megtanított rá, hogy minél konkrétabban tudom Neki megfogalmazni a kéréseimet, annál nagyobb utána az ámulat. Ő ugyanis képes betű szerint azt adni, amire a szívem vágyott – csak egy tökéletesebb verzióban.” (Olasz Tímea)
„Az év vége felé megkérdezték, milyen tárgyhoz hasonlítanám magam, én pedig gondolkodás nélkül rávágtam, hogy kalapács vagyok. Használati eszköz, ami adja, kapja és bírja az ütéseket. Számomra is érthetetlen, miért volt ennyi személyes és közösségi konfliktus a napjaimban, de azt vettem észre, Isten engem a feszültség által formált leginkább a közelmúltban. Azonban minden vita, személyes ellentét ellenére ebben az évben az Úrnak különös gondja volt arra, hogy éreztesse velem a szeretetét és a jelenlétét. Így ismét átélhettem, hogy Ő nem egy tolakodó valaki, hanem annyi teret tölt be az életemben, amennyi teret engedek neki. Megtanultam értékelni és kívánni azt a békességet, amit csak Őbenne találok meg. Hálás vagyok azért, hogy a múltam megváltott múlt, és ha az emlékezés tengere partra is vet egy-egy szemetet belőle, a megbánt bűnök már nem mérgezhetik meg a jövőt. Hálás vagyok az új kezdetért, az új életért, és izgalommal várom, hogyan visz tovább innen Isten 2022-ben.” (Laskoti Zoltán)
