Önmagam szeretete. Mostanában elég divatossá vált fogalom ez. Azt hiszem, nem kérdés, hogy mennyire fontos erre tudatosan figyelni, hiszen önmagunk tisztelete, szeretete minden kapcsolatunk meghatározó alapja. A Biblia is, amikor több helyen azt írja, hogy „szeresd felebarátodat, mint magadat” (3Móz 19,18; Mt 22,39 stb.), feltételezi, hogy nekem, aki ezeket a sorokat olvassa, van egészséges önszeretetem. Vagy például, ha én nem vagyok jól, akkor azok sem lesznek jól, akikkel megosztom az életterem. Tehát önmagunk szeretete, elfogadása fontos feladatunk, amivel esetenként bizony szakembert segítségül hívva is foglalkoznunk kell.
Ez a poszt azonban most nem ennek értékére és fontosságára akar fókuszálni – erről ugyanis számtalan különböző minőségű cikk és tartalom született már –, hanem kicsit arra szeretné ráirányítani a figyelmünket, hogy mint minden másban, ebben is könnyű átesni a ló túloldalára: könnyű észrevétlenül olyan lelkiállapotba kerülni, amelyikben már csak és kizárólagosan én számítok, és bezárkózva a saját kis elefántcsonttornyomba megtagadok mindent, ami önmagam szeretetén túlmutat. Sajnos úgy tapasztalom, hogy igen vékony a határ a még építő és a már inkább romboló énszeretet között, önmagam szeretete ugyanis egyszerre tud építeni, és meggátolni is abban, hogy boldog életet éljek. Például egy kizsigerelő munkában, egy mérgező kapcsolatban igenis fontos ráébrednem arra, hogy az egész, amiben vagyok, milyen mértékben tesz tönkre. Viszont azt is fel kell ismernem, hogy az, hogy valami számomra kényelmetlen, vagy hogy időnként kompromisszumokat kell kötnöm, nem minden esetben gond. Az életben ugyanis nem minden fekete és fehér, a kompromisszumok is vihetnek előre (sőt!), és például egy párkapcsolat vagy házasság, de még egy barátság is bizony sok olyan alkalmat tartogat, amikor önmagamat, az igényeimet háttérbe kell helyeznem azért, hogy ne csak én, hanem közösen, együtt lehessünk boldogok. Épp ezért kifejezetten ártalmasnak tartom, hogy manapság egyre népszerűbbek azok a nézetek, amelyek szerint mindig mindenben csak magamra kellene összpontosítanom, csak a saját igényeimet kellene szem előtt tartanom, és a negatív értelmű önzés nem is létezik, mert az a fontos, hogy én jól érezzem magam, ha pedig ez valakinek nem tetszik, akkor vele van probléma. (Érdekes volt, hogy mikor ehhez a poszthoz háttéranyagot szerettem volna keresni, elképedve kellett szembesülnöm azzal, hogy az interneten keringő cikkek tömkelege akart meggyőzni: a szó klasszikus (és bizony pejoratív) értelmében az önzés mint olyan nem is létezik, én pedig csak szeressem magam, mással ne is foglalkozzak.)
Nem kérdéses, hogy Isten is értékesnek tart bennünket. Már a Biblia első lapjain azt olvashatjuk, hogy gyönyörködik bennünk az Úr, aztán pedig sok-sok helyen győz meg bennünket arról, milyen különlegesek vagyunk számára: „Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek, embereket adok helyetted, életedért cserébe nemzeteket.” (Ézs 43,4); „Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva.” (Mt 10,30) Ugyanakkor Jézus két parancsot emel ki és helyez a szívünkre: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” és „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”. Ezekről pedig azt mondja, hogy „nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat” (Mk 12,30–31).
Fentebb azt írtam, hogy vékony a határ az egészséges és a túlzásba vitt önszeretet, azaz önzés között. Bevallom, nem is nagyon tudnám konkretizálni, hogy pontosan mi az, ami ebbe vagy abba a kategóriába tartozik. Egy adott szituáció szereplőjeként pedig még nehezebb objektíven megítélni ezt a kérdést. Viszont úgy vélem, hogy az Isten szeretete ebben is el tud bennünket igazítani. Az Úr tükrében van lehetőségem megvizsgálni magamat, a gondolataimat, a tetteimet, a motivációimat. És ebben a tükörben tudom azt is megítélni, hogy mások helyesen viselkednek-e velem.
Szeresd és tiszteld hát az Urat, a te Istenedet, és figyeld alaposan a lelkiismereted hangját: az Istennel való jó kapcsolatod fogja ugyanis megvilágítani előtted, hogy hogyan is szeretheted helyesen önmagad és a felebarátaidat.
Papp Adrien
