Ma leteszek valamit, ami már régóta töri a lelkem és az életem. Ma kevesebbet akarok foglalkozni magammal, hogy többet foglalkozhassam Vele. Ma felfelé tekintek, hogy belülről tisztuljak. Ma kezdődik el ugyanis a böjt.
Nekünk Mohács kell – írta egyszer Ady Endre. Egészen eddig nem értettem, miért gondolja így. Most kezdem érteni, mikor keleten folyik a háború, ide érkeznek a hírek és a menekültek, s a félelem, mint a finom szemcséjű por, lassan beborítja az életünk. Szükség van a mélységre, az összetöretésre, a szenvedésre és a próbatételre. Mert csakis az élet völgyeiben formálódik a jellem és az élet.
Völgyekből pedig elég jól el vagyunk látva. Személyes és közösségi válságok érik egymást, egymás után csalódunk hőseinkben és példaképeinkben, külső és belső feszültségek teszik próbára határainkat. Ezek a nehéz élethelyzetek, amelyeken végigvisz minket Isten, megtalálhatóak a Bibliában is. Ebben a böjtben a tanítványok kíváncsiságával fordulok a Könyv felé: mit tett Anna az alatt az idő alatt, míg Sámuelre várt? Mit tett a nép, mikor háború előtt ráébredtek bűnükre és szabadulni akartak tőle? Mit tettek az izráeliek, mikor háborúban elesett a királyuk? Mit tett Dániel, mikor egy világbirodalom istentelenségével kellett egyedül szembeállnia? Mit tett Jézus, mielőtt elkezdte a szolgálatát?
Kérdés kérdésre jön, és minden feltett kérdés mögött ott szűköl a belső bizonytalanságom. Mit tegyek én? Mit tehetek Isten gyermekeként egy vergődő, káromló országban? Mit tehetek lelkészként, csendben nézve a nép küzdelmét, keservét, fogyását? Mit tehetek, ha itt maradtam az itthon maradókkal, akikkel együtt várjuk vissza a távol lévőket?
Nincs végső válasz és bizonyosság, de van valami más. A bibliai minta kirajzolódik és talán… talán világossá teszi a következő lépést. És ahogy a gyermekre váró Anna, a királyát gyászoló nép, a Babilonban is hűséges Dániel és a kísértések között kitartó Jézus, ma én is böjtbe kezdek.
Figyeljétek meg azokat, akikről írunk ebben a negyven napban: mind bibliai szereplők, mind böjtöltek, életük egy válsághelyzetében. Önmegtartóztatásuk nem fogyókúrás célzatú volt, nem is szerettek volna bármit kierőszakolni az Úrtól, de megfeszítették életüket és igényeiket, hogy hallják a Hangot, és felkészüljenek az engedelmességre. Az ő példájukat tekintjük végig, megvizsgálva azt, mikor, hogyan és miért böjtöltek.
„A lelkem megfeszül, s a hallásban segít” – énekeljük az egyik református énekünkben. Mi, akik ebben a böjtben írunk nektek, megfeszülő lélekkel, Istenre figyelve olvassuk a régi történeteket, keressük a Megfeszített Úr hangját, vezetését. Mi is félünk, bizonytalanok vagyunk, féltjük a jövőt és egymást, ezért könyörgünk, böjtölünk, reménykedünk. Tesszük ezt azért, mert mind megkaptuk a háborús behívót és tudjuk, a háború az Úr kezében van.
Ma te is tegyél le valamit, ami régóta töri a lelked, az életed. Foglalkozz kevesebbet magaddal, hogy Ő többet foglalkozhasson veled! Ma tekints felfelé, hogy belülről tisztulhass! Böjtöljünk együtt a bibliai böjtölőkkel, kivárva az Úr megoldását és szabadítását, ami biztosan eljön, mint a hajnalhasadás (Hós 6,3).
Laskoti Zoltán
