„Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat.” (2Kor 6,3)
Amikor böjtölünk, különleges utat választunk a bűnbánathoz és a megszentelődéshez. Számos gyakorlat közül szemezgethetjük ki a legmegfelelőbbet, de mindegyiknek ugyanaz a lényege: keressük meg azt, ami éppen nagyon fontosnak tűnik számunkra, de elválaszt az Istentől, és mondjunk le róla. Mondjunk le róla 40 napra. Vagy csupán egy hónapra. Egy hétre. Egyetlen napra. Ámbár lehet, hogy a leginkább lélekbemaró kísértésnek egy órára is nehéz ellenállni. Édesség? Számítógépes játék? Romantikus regény? Televízió (na jó, Netflix)? Hús? Talán a munka, amit sikerül minden nap túlzásba vinni? A végtelenségig folytathatnánk a sort, mennyi minden van, ami közénk és az Úr közé áll az életünkben. Itt van nekünk a böjti időszak, amikor átgondolhatjuk mindezeket, tehetünk valamit azért, hogy ez változzon, hogy rövidüljön a távolság köztünk és a Mindenható között.
A mélyen átgondolt böjtben az ember nehézségekkel küzd. Ilyenkor valahogy a kísértések még jobban megtalálnak minket. És ezt bizony nehéz elkendőzni. Láthatóvá válik az erőfeszítés. Mogorvák, kevésbé tapintatosak is lehetünk az embertársainkkal, a családunkkal. De nincs rendjén, hogy a böjt miatt zsémbessé váljunk. Nagyon nincs rendjén, ha a mi böjtölésünk megütközést okoz az embertársainkban. Azon töröm a fejem, hogy hogyan lehet ebből a csapdából szabadulni. Mert a látható erőfeszítések miatt kérdések jönnek majd: Miért nem eszel ebből egy kicsit? Láttad a sorozat új részét? Olyan sápadtnak tűnsz, beteg vagy? Lehet-e az ilyesfajta kérdésekre úgy válaszolni, hogy „nyugalom, csak böjtölök pár napig”, és közben mosolyogni? Olyan álszent lenne. A böjtölésem nehézségeinek megmutatása az egyik legnagyobb kísértés a böjtben.
Pál azt mondja, hogy lehetőleg ne okozzunk megütközést, mert ennek egyenes következménye, hogy mások szidalmazni fogják a szolgálatunkat. A néha küzdelmekkel teli, sok lemondással, áldozatokkal járó szolgálatunkat is. Az apostol azt kéri tőlünk, hogy „úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben, tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, mint ismeretlenek és jól ismertek, mint meghalók és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden.” (2Kor 6,4–10) Isten szolgái vagyunk a böjtben is.Ha ezt elfelejtjük, akkor éppen a célt tévesztjük szem elől.
Módot kell találnunk arra, hogy megtartsuk a szeretetkapcsolatainkat ebben a kísértésekkel teli időszakban is. A kérdések érkezni fognak a körülötted élőktől, ám ezek a legjobb alkalmak a bizonyságtételre: hol tartasz éppen a böjtben, miért választottad az éppen aktuális formáját, és mi a célod vele. Elmondhatod, hogy szabad vagy böjtölni, és hogy ez a fajta önkorlátozás segít tisztábban látni, közelebb kerülni az Istenhez. „Böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megjutalmaz téged.” (Máté 6,18)
Nigriny-Demeter Adrienn
