„Ekkor a király parancsára előhozták Dánielt, és az oroszlánok vermébe dobták. De a király ezt mondta Dánielnek: A te Istened, akit állhatatosan tisztelsz, szabadítson meg téged! Odavittek egy követ, és a verem szájára tették; a király pedig lepecsételte azt a maga és a főrangú embereinek a gyűrűjével, hogy Dániel sorsán ne lehessen változtatni.
Azután a király bement a palotájába, és böjtölve töltötte az éjszakát; nőt sem engedett be magához, és kerülte őt az álom. Pirkadatkor aztán fölkelt gyorsan a király, és az oroszlánok verméhez sietett. Amikor odaért a veremhez, szomorú hangon kiáltott Dánielnek. Így szólt Dánielhez a király: Dániel, aki az élő Isten szolgája vagy! A te Istened, akit olyan állhatatosan tisztelsz, meg tudott-e menteni az oroszlánoktól? Dániel így felelt a királynak: Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem. Mert ő ártatlannak talált engem, és téged sem bántottalak meg, ó, király, semmivel.” (Dán 6,7–23)
Sokan megtapasztaltuk már, hogy milyen felbecsülhetetlenek a megfelelő pillanatban elmondott imádságok. Amikor szükségben van az ember (például egy szörnyű műtétre készül, vagy közvetlenül a rettegett vizsga előtti percek előtt áll), akkor akár önmagáért, akár másokért igazán nagy szenvedéllyel és akarattal tud könyörögni. Ez történik ebben a történetben is: Dániel az oroszlánok között, a bejárat lezárva, a kő oda van gördítve, le is van pecsételve… Éhes oroszlánok és az Isten szolgája a négy fal között. Dárius király pedig, aki egész nap hiába fáradozott azon, hogy Dániel valamilyen módon megmeneküljön, visszamegy a szobájába és egész éjszaka böjtöl. A pogány király, a perzsa birodalom tejhatalmú uralkodója egész éjszaka forgolódik ágyában és böjtöl Isten prófétájának az életéért.
Az éjszakai forgolódás és aggodalmaskodás érzése ismerős lehet számunkra. A kételyek, a kérdések, a gyász vagy a félelem. Sokunkat az elmúlt hetek eseményei is virrasztásra késztettek. Ilyenkor nem sok mindent tudunk tenni, mint összekulcsolt kézzel meredni a plafonra, és közben fohászkodni az Istenhez.
Dárius alig tudta kivárni, hogy megvirradjon: még a nap sem kelt fel, amikor odament az oroszlánok barlangjához. Engem egyszerűen letaglóz a hite. Dániel egész éjszaka össze volt zárva az oroszlánokkal, kicsi volt az esélye annak, hogy még egy darabban van – a király reggel mégis odamegy a barlang ajtajához és (bár szomorú hangon) bekiabál: „Dániel, élsz?”. Biztos vagyok benne, hogy akik látták, bolondnak hihették. Hogyan lehetne életben? És mégis, Dániel válaszolt: „Az én Istenem… bezárta az oroszlánok száját.”.
Ez maga a csoda! A pogány király könyörgött Dánielért, böjtölt, egész éjjel nem aludt, és Dániel életben maradt. Isten meghallgatta őt. Ő képes a farkastörvényeket is felülírni, a lehetetlenből lehetségest csinálni – Ő képes lecsendesíteni a háborgó vihart.
Keresztyén Eszter
