A böjt, mint kegyességünk része, általában akkor válik fontossá, mikor krízisekben vagyunk. Olyan helyzetek ezek, amelyek tele vannak feszültséggel, és amelyekben megszületnek a hosszú távú döntéseink és elköteleződéseink. A krízis szükségszerű, sőt törvényszerű része az életünknek és a kapcsolatainknak – egy esély arra, hogy változzon, megújuljon az élet és a közösség.
Hadd ajánljam a figyelmetekbe az 1Sám 7,2–12 igeszakaszát. A történet röviden arról szól, hogy a nép sóhajtozik az Úr után, mert morális, vallási és politikai krízisben vannak, böjtölnek, majd a böjt után Isten újabb krízisbe vezeti őket, ismét jön a filiszteusok támadása. Az elbeszélés különlegessége abban rejlik, hogy bepillantást nyújt a böjt előtti időszak lelkületébe, a böjt folyamatába, illetve a böjt utáni idő próbáiba is.
Böjt előtt azt olvassuk, hogy a nép sóhajtozik az Úr után. A sóhaj sokszor a kimondatlan imádság kifejezése. Olyan lelkületben szokott megtörténni, mikor tele vagy feszültséggel, félelemmel, aggodalommal, haraggal, tehetetlenségedben majd felrobbansz, nem találod a szavakat az imádsághoz sem, így hát sóhajtasz. Ugye ismerős az a helyzet, amikor minden összezavarodik, nem tudod, mi lenne a megoldás a nyomorúságokra, amik körülvesznek, nem tudod, mitévő legyél, egyszerűen nem találod a helyed? Ebben a helyzetben küldi Isten a prófétát és vele az üzenetet: kezdjük újra. Menjünk vissza a kapcsolat elejére, mert képes és hajlandó vagyok úgy szeretni titeket, mintha soha sem bosszantottatok volna. Ragaszkodjatok hozzám és megszabadítalak titeket!
A népnek sem kellett kétszer mondani ezt, összegyűlnek Micpában, böjtölnek és bűnbánatot tartanak. Az ő böjtjük itt azt mutatja, mennyire komolyan le akarják tenni mindazt a bálványimádást, amit megengedtek maguknak a múltban. Komolyan veszik azt, hogy itt vagy az Úrhoz ragaszkodnak és akkor megmaradnak, vagy marad minden ugyanilyen nyomorúságosan, és elvesznek a bálványaikkal együtt. Minden esetben kegyelmi pillanat, mikor valaki eljut erre a felismerésre, mert innentől újrakezdheti az életét Istennel. Kárpátalján sokan várják, hogy újrakezdjék az életüket: menekültek, akik sokkos állapotban, sokszor egy szál könnyű ruhában vergődnek el eddig; aggódó idősek, akik eddig is kuporgatták a nevetségesen alacsony nyugdíjukat; életerős férfiak, akik a sorozás miatt félnek hazatérni; diákok, akik még szeretnének valamit itthon kezdeni a jövőjükkel. Mind várjuk az újrakezdést. Azonban Istennel találkozva nemcsak újrakezdhetünk, ismét elindulhatunk a régi úton, hanem újat is kezdhetünk, ahogy a történetben a nép.
Titkos reményem és imatémám, hogy az Úr a háború direkt (bombázások, halál, félelem) és áttételes (áremelkedések, pénzromlás, létbizonytalanság) nyomorúságai által ugyanúgy az ébredést készíti elő, mint ebben a történetben teszi. Ugyanis ha van, aki böjtöl, van, aki ragaszkodik az Úrhoz, és van, aki megújítja a szövetséget, akkor lesz, aki szabadít majd. Erről szól a történet befejezése.
Sokszor úgy rakjuk össze a fejünkben, hogy a böjt és az ébredés ideje után jön az aranykor, a boldog békeidők kora. Ahogy olvassuk a történetet, ez nem így van, és nem így történik velünk sem. Az ellenséget zavarja, hogy a nép újra ragaszkodik Istenéhez, ezért támadnak, Isten pedig megmutatja, mit tud Ő kezdeni azzal az ellenséggel, aki már hosszú ideje sanyargatta a népet. Törvényszerűségnek is mondhatnám ezt: minden hitbeli megújulás után eljön az idő, amikor nem jobb, hanem rosszabb helyzetbe kerülsz – támadás ér, megromlik az egészséged, konfliktusokba kerülsz. De mindez azért történik, hogy megtapasztalhasd Isten segítségét és szabadítását. Ilyenkor láthatják mások is, mennyire szereti gyermekeit az Atya. Ő szeretné megnyerni neked azokat a csatákat, amiket eddig talán Nélküle vívtál, és épp emiatt állsz vesztésre. Hagyod, hogy harcoljon érted az Úr?
Sóhajtozunk, böjtölünk, megújulunk, majd ismét próbák alá esünk. De ne aggódjatok értünk, egyszer kikerülünk a körforgásból. Megerősödve, az Úrhoz ragaszkodva, hűségesebben és tisztábban, mint előtte. Imádkozzatok értünk, hogy el ne fogyatkozzék a hitünk, míg teljesen meg nem szabadít az Úr!
Laskoti Zoltán
