Mosom a padlót, dúdolgatok. Váratlanul megcsendül bennem egy ének:
„Saját Fiadat küldted el, hogy tisztára moss…”
És egyszerre egészen különleges módon tárul fel előttem ez a „megmosatás”. Micsoda kép! Nem viseltes ruha a lélek, amit csak meg kell forgatni a gépben és tiszta lesz. Piszkos padló, amire rákerül egy rakás szenny és mocsok a különböző utakat bejárt cipőtalpakról, hullik rá a por és a szemét. Van olyan rész, amit egyszer kell áttörölni, és akad, amit rendesen sikálni kell. Vannak elrejtett zúgok, amik nincsenek annyira szem előtt, hogy feltűnést keltenének. A felmosó nyomában azonban mindenhol tisztaság és jó illat jár, mintha sohasem létezett volna folt és szutyok. Egyedül a vízen látszik, hogy mekkora szükség volt a tisztításra.
Nézem a felmosófej mozgását, és kimondhatatlan hálát érzek az Atya iránt, aki időt, energiát, figyelmet fordít arra, hogy időről időre megtisztítson. Hiszen a padló koszosan is padló, a célnak megfelel. Ugyanakkor mennyivel jobban esik egy tiszta, illatozó közegben mozogni, nem pedig térdig érő koszban gázolni át.
Hálás vagyok Jézusnak, aki odaadta magát, hogy feltöröljék vele a padlót. Nem kérte ki magának a bánásmódot, nem tartotta undorítónak, hogy végsőkig bemocskolt lelkű emberek szórakozzanak vele. Nem tartotta rangon alulinak, hogy bűntelen lévén bűnné, elutasítottá váljon értünk, értem.
És hálás vagyok a Szentléleknek, hogy személyre szabott a tisztogatásom ideje, módja, gondosan meg vannak választva az eszközei is. Hogy akkor is dolgozik, amikor én egyáltalán nem látom szükségét. Most is, amikor csak egy megszokott házimunkát végzek, jön, megszólít, és nem kárhoztat, hanem szeretettel emlékeztet: „Ezt tettem, ezt teszem érted, mert fontosnak tartom, hogy értékesnek gondold magad és mások is meglássák a kezem nyomát benned.”
„Ugyan, hová mehetnék…
…hisz kitárt karja vár!”
Olasz Tímea
