„Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene az egész fogoly néphez, amelyet fogságba vittek Jeruzsálemből Babilóniába: Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok! Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is! Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ne engedjétek, hogy rászedjenek benneteket a próféták és a jósok, akik köztetek vannak, és ne hallgassatok az álmodók álmaira! Mert hazugságot prófétálnak nektek az én nevemben; nem küldtem őket – így szól az Úr. Ezt mondja az Úr: Majd ha eltelik a babiloni hetven esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom azt a jó szót, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre. Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer 29,4–11)
Jeremiás próféciájából jellemzően az utolsó igeverset szoktuk és szeretjük idézni. A szabadulás ígérete, a reményteljes jövő képe felértékelődik egy olyan korban, amely világjárványokkal, háborúkkal, klímaválsággal és ideológiák egymásnak feszülésével van terhelve. Az életünket megrázó válságok sok esetben magatehetetlenséget, bénultságot okoznak, döntési képtelenséget, a tervezésre való hajlam elvesztését. Az elmúlt időszakban sok nagyszerű terv ment füstbe a ránk telepedő karantén miatt, sok friss vállalkozás csődöt jelentett. Elnapoltak fontos rendezvényeket, elúsztak esküvők, családi találkozók, konferenciák, de komplett nyári programok, koncertek, üdülések is. Riasztó jelenségek ezek, amelyek sokakban felerősítették az ősi félelmet: nem uraljuk, nem mi irányítjuk az életünket. A háborús események pedig végképp kizökkentettek a fennmaradó normalitásból. Megkérdőjeleződött sok terv a továbbtanulásról, családalapításról, építkezésről. Hiszen a szomszédban kálium-jodidot osztogatnak…
Valahogy így láthatták az életüket, így érzékelhették a valóságot Izrael fiai is, amikor a fogságba vitel ténylegesen megtörtént. Ha úgy tetszik, annak is megvolt a maga öt fázisa, csakúgy, mint minden gyászfolyamatnak. S amikor már túl vannak a tagadáson, haragon, alkudozáson és depresszión, végül kénytelen-kelletlen elfogadják, hogy idegen földön vannak, a háború tényleg megtörtént, a lakóhelyeik valóban elpusztultak, és most rabszolgaként kell folytatniuk az életüket. Van-e értelme bárminek is egy ilyen élethelyzetben? Lehet-e még álmodni, tervezni a fogság idején? Nemcsak két és félezer évvel ezelőtt volt ez kérdés, hanem ma is az a Föld lakóinak többsége számára. Pattanásig feszült geopolitikai helyzetekben, erdőket felperzselő aszályban, megroppanó egészségügy mellett, sorolhatnánk…
Isten pedig üzen. Válaszol. Amiről korábban is szólt már, bekövetkezett. Eljött a fogság ideje, a bűnbánat, az önvizsgálat, egy nemzet megrostálásának, megtérésének és újjászületésének ideje. Hetven esztendő. Emberi mércével sok idő, az idő Ura viszont tudja, éppen ennyire van szükség. Mindennek rendelt ideje van. Ennek is. A fogság ideje nehéz lesz, de nem üresjárat, nem haszontalan idő. Nem pusztán várni kell, nem élhettek az idő fogságában! Dolgozzatok, álmodjatok, tervezzetek! Ültessetek, sokasodjatok, sőt, dolgozzatok annak a városnak a békességén, ahová kerültetek! Nehéz dolgokat üzen és kér az Úr. Mert nem csupán azt mondja: várjatok egy kicsit, tűrjetek egy cseppet, mindjárt vége… Ehelyett azt üzeni: a helytállásotoktól, a hűségetektől, a szorgalmatoktól és a befektetett munkátoktól is függ, mikor történik változás. A végkifejlet azonban nem marad rejtve: reménységgel ajándékozza meg az övéit. Mármint azokat, akik a mélységben, fájdalmukban és megtörtségükben is hitték, hogy nem hagyta el őket az Úr.
Ma bennünket ráz fel és késztet cselekvésre, szeretetre, megbocsátásra, újrakezdésre. Az, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Aki előtt ezer esztendő annyi, mint a tegnapi nap, mint egy őrváltásnyi idő éjjel. Békességet és nem romlást tervez, valóban reményteljes jövőt szán nekünk. Ehhez viszont bennünket is használni szeretne, ezért bíztat ma, ezért bátorít, ezért állít az Ő szolgálatába. Akinek van füle a hallásra, hallja!
Szimkovics Tibor
ráti és minaji lelkipásztor
