Az élet viharait bizonyára mindannyian megtapasztaltuk már. A kisebbeket hamar túlvészeljük, általában a felhők gyorsan szétoszlanak, és újra kisüt a nap. Néha viszont a derült égből csap le ránk a vihar, miközben egyre nagyobb és félelmetesebb hullámokat korbácsolnak körülöttünk a nem várt események. Ilyenkor elszántan harcolunk, hogy a felszínen maradjunk, hogy a hitünk túlélje a velünk történteket.
Néhány éve eddigi életem legnagyobb viharát éltem át. Családi nehézségek, baleset, betegség, csalódás, munkahelyi kihívások és a külföldi lét hullámai egyre magasabbra csaptak a fejem fölött. Imádkoztam és böjtöltem a megoldásért, gyógyulásért és szabadulásért, de változatlanul teltek el a hetek és a hónapok. Viharvert hitemmel kapaszkodtam abba, hogy Isten ebben a helyzetben is jelen van, Ő nem hagyott el engem. De egy ponton túl összetört minden reményem arra vonatkozóan, hogy lesz kiút. A terveim és az álmaim, a dolgok, amikért imádkoztam elérhetetlennek tűntek, és nem jött semmilyen égi kijelentés, ami megerősített volna.
És egyszer csak, a hosszú csend után, az Úr beszélni kezdett hozzám. Megerősített a szeretetéről, a megbocsátásáról, és kis lépésenként visszaépítette a hitem és a bizalmam falát. Néhány hete pedig újra átvettük a reményről szóló leckét, ami számomra az egyik legnehezebb.
Egy munkahelyi felkérés miatt Helsinkibe utazhattam, ahol a szabad időmben ellátogattam a Suomenlinna erődítményhez. A 250 éves katonai erődben autentikusan fennmaradtak a különböző kormányzási korszakok bástyái, terei, templomai, hadikikötői. Az utcákon sétálgatva egy horgonyra lettem figyelmes, aminek az egyik ága bár törött volt, mégis szinte magasabb volt, mint én. Teljesen magával ragadott a tekintélyes mérete és masszivitása. Amikor megcsodáltam, egyből az igevers jutott eszembe, mely szerint a reménység ilyen biztos és erős horgonya a lelkünknek (Zsid 6,19). Mikor a Zsidókhoz írt levél szerzője ezt a verset írta, egészen biztos, hogy egy ilyen szilárd és rendíthetetlen horgonyra gondolt, ami még az óriási hadihajókat is biztonságosan egy helyben tartja. Az itt említett remény nem földi, hanem mennyei perspektívát mutat be, a horgony pedig, mint keresztény szimbólum, az üdvösség reménységére vonatkozik. Bátorításunk Krisztus befejezett munkáján alapul, melynek köszönhetően az örök élet ígéretével rendelkezünk. Főpapként Jézus „a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett” (Zsid 9,12). Ahogy a horgony megállítja a hajót, hogy ne sodródjon a széllel és az áramlatokkal, úgy a mennyei reménységre és Jézus Krisztusra szegezett tekintetünk is megakadályozza, hogy a lelkünk a nyomás és a problémák viharai idején ingadozzon.
Ez a kép, ami az első keresztényeknek is a remény szimbóluma volt – olyannyira, hogy a horgony az egyik leggyakrabban megjelenő ábrázolás az első századi katakombákban – engem is megerősített. Bármilyen nehézség is jön az életben, bármekkora is a szél vagy a hullámok, emlékezni szeretnék arra, hogy mennyivel hatalmasabb Ő, és milyen biztonságban tart az a reménység, hogy Jézus Krisztus életének, halálának és feltámadásának köszönhetően örök életem van.
Borbély Adina
