Az Isten ajándékai között icipici dolgok is akadnak, mint például a mécses:
„…szövetséget kötött Dáviddal, és megígérte, hogy mécsest ad neki és fiainak mindenkor.” (2 Krón 21,7).
Miért használja az Ige éppen ezt a fogalmat? Miért nem fénysugár, miért nem valami nagyobb? Meglepő. Hiszen a mécses olyan picike. Csak néhány óráig ég, aztán már meg sem lehet újra gyújtani. Rövidke élete során is alig pislákol, könnyen elnyomja a fényét más világítótest vagy a környezet világossága. Egy mécses nem is számít igazán, és nem is ér sokat. Nem díszes, nem okoz igazán örömet a szemnek. Még csak azt sem lehet elmondani róla, hogy egyetlen feladatát, a világítást, olyan jól elvégezné, hiszen annyira aprócska, jelentéktelen, hogy szinte hiába ég.
Nemrég kimaradt az áramszolgáltatás a lakásunkban és a vaksötétben a kisfiam – megriadva a majdnem harapható sötétségtől – keservesen sírni kezdett. Nem volt hirtelen semmi a kezem ügyében, csak egy mécses, amit korábban már egyszer használtam egy illóolajos mécsestartóban. Még használható volt. Kitapogattam a gyufát, meggyújtottam a mécsest, és a kisfiam azonnal megnyugodott. Nézegette az apró lángot, letörölte a krokodilkönnyeit és mosolygott. Vigyázni akart a kis mécsesre, el ne aludjon, mert ez a kis apróság most nagy szolgálatot tett nekünk: fényt hozott a kínzó, bántó sötétségbe.
Kárpátalján ma sokan gyújtanak mécsest, gyertyát, mert nincs áram. A mécses mellett nem lehet dolgozni, főzni, tanulni, mert annyira kevés fényt ad, hogy szinte nem való semmire. Ám a fénye arra éppen elegendő, hogy valami megfoghatatlan, bensőséges hangulatot teremtsen. Lehet mellette beszélgetni, az emberek időt tölthetnek együtt. Kimenekít a sötétségből, és teret ad az embernek egy kis megállásra. Ha működnének a lámpák, a televízió, a számítógép, a mobil- és internethálózat és az összes gépünk, akkor rohannánk tovább. Egyik gépünk sem alkalmas arra igazán, amire a kis mécses képes: a nagy sötétségben apró fényt ad, de azzal kiűzi a félelmet.
Nigriny-Demeter Adrienn
