„Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel.” (Zsolt 29,11)
Még soha nem volt olyan adventünk, amikor ennyire vártuk volna a Békesség Fejedelmének érkezését. Az egyetlenét, aki a legkilátástalanabb helyzetben is, amikor semmilyen jel nem utal a változásra, képes lenne egy szempillantás alatt véget vetni a szenvedésnek és mindent jóra fordítani. Akihez akkor is érdemes békéért fohászkodni, azért böjtölni, amikor emberi számítás szerint esélytelennek és végtelenül távolinak tűnik bármilyen pozitív fordulat. És még ha fogytán is az erőnk, és majd’ tízhónapnyi fáradhatatlan imádkozás után a hitünk is lankad, akkor is van értelme a következő, a századik, az ezredik imának is a háború végéért.
Miközben várjuk, hogy ne csak Betlehemben, de a világban is megszülessen a Békét Hozó, a lelkünkben már addig is elfogadhatjuk áldását, ajándékát: a Krisztus Békességét, amely külső körülményektől független, és semmilyen ellenség nem tud megfosztani tőle.
Elfogadni ezt a békét egyáltalán nem magától értetődő. Nem könnyű Isten igéjére koncentrálni, amikor már nemcsak a médiából zúdulnak ránk a rossz hírek és az aggasztó fejlemények, de a baráti beszélgetéseinket és a gondolatainkat is egyre növekvő arányban a hosszú áramkimaradások és a közelgő tél foglalja le. Amikor az áramszünetek idején még Bibliát olvasni sem egyszerű…
Adja Isten, hogy ebben az adventben Kárpátalján, a sötétségben is minél többen megláthassák, hogy az igazi fény és az igazi béke Jézusban jött el a Földre. És Tőle senki nem választhat el bennünket.
Molnár-Kovács Dorottya
