Modernkori életbölcsesség, hogy a legjobb ötletek zuhanyzás közben születnek. Rám ez egész biztosan igaz. De ilyenkor szoktam a mentális teendőlistámat is kiegészíteni, eltervezni a másnapi programot, kitalálni, hogy mit főzzek legközelebb, esetleg fejben már elkezdem írni a következő TeSó blog bejegyzésemet. Tudom, nem vagyok ezzel egyedül, és biztosan vagyunk jónéhányan olyanok is, akiknek pedig elalvás előtt nehéz lecsendesíteni a hirtelen mindent egyszerre végiggondolni akaró agyunkat. Nem csoda, ha az ötletelés, a végiggondolás, sőt, a nap eseményeinek feldolgozása a fürdőszobába (és egy kicsit az ágyba) lett száműzve. Mert ide száműztük a csendet is.
Mi, Y-generációsok takarítás, főzés közben zenét kapcsolunk, futás közben mondjuk podcastokkal vagy egy hangoskönyvvel tereljük el a figyelmünket a fájdalomról, és amint az unalom legkisebb jelét érzékeljük magunkon – például sorbanállás közben – előkapjuk a telefonunkat (ami nélkül persze még a WC-ig sem megyünk el). Allergiásak lettünk a csendre. Nem csak azért, mert U-N-A-L-M-A-S, de azért is, mert a drága időnk minden percét szeretnénk hasznosabban eltölteni, mint hogy bámulunk magunk elé, csak mi és a gondolataink. Akkor már inkább egy jó könyv, egy érdekes podcast, pár vicces tiktok-videó, vagy válaszolunk az üzeneteinkre. Így minden percünket okosan kihasználjuk, nincsenek üresjáratok.
Biztosan tudod, hová akarok kilyukadni ezzel… A csend szerepére az istenkapcsolatunkban. Hogyan tudnánk „szüntelenül imádkozni”, vagy csak az életünk hétköznapi és kevésbé hétköznapi kérdéseiről Isten társaságában gondolkodni, ha minden szabad kapacitásunkat eltereljük, és valami másra irányítjuk? Még ha ezek mind alapvetően jó dolgok is. Mégis elolvasni egy keresztyén könyvet vagy egy TeSó blog bejegyzést, sőt, meghallgatni egy prédikációt még mindig csak valaki más élményén keresztüli közvetett kapcsolódás Istenhez. Ahhoz, hogy esélyt adjunk az Úrnak, hogy személyesen hozzánk is szóljon, hajlandónak kell lennünk csendben lenni egy darabig, egyedül maradni a gondolatainkkal, illetve Vele és a gondolatainkkal. Valamivel hosszabb ideig, mint amennyibe kerül elmondani egy imát, és átfutni egy bibliai igeszakaszt. Ez pedig egyáltalán nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik.
John Piper a böjtről írott könyvében azt írja, hogy az ördög stratégiája a legtöbbször nem az, hogy rossz dolgokkal, bűnökkel próbál elválasztani bennünket Istentől, hanem jó dolgokkal kínál meg minket. De olyan sokkal, hogy nem marad időnk Istenre. Van, hogy nem egy újabb áhítat elolvasására vagy még egy online prédikáció meghallgatására van szükségünk. Csak arra, hogy végre elcsendesedjünk, és lassan, meditálva (elmélkedve) beszéljünk Istennel. És hagyjuk Őt is szóhoz jutni.
Napi kihívás: ha eljutottál eddig az olvasásban, akkor most már zárd be a laptopodat, tedd le a telefonodat. Most nincs szükség még egy keresztyén tartalomra. Maradj csendben kicsit: csak te és a gondolataid.
Molnár-Kovács Dorottya
