„Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos Cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.” (Lk 23,26)
Amikor Jézus nagypénteken elindult a Golgotára, hogy „beteljesedjék az Írás”, a Via Dolorosán, azaz a Fájdalmak Útján háromszor is elesett, miközben cipelte a keresztjét. Az őt kísérő sokaság csak bámulta, miközben szenvedett, senki sem könyörült meg rajta, senki sem akart enyhíteni a gyötrelmein. Egyedül az édesanyja, Mária ment oda hozzá, és ölelte meg fájdalmas, reménytelenül óvó szeretettel. Amikor pedig a katonák látták, a „zsidók királya” annyira erőtlen, hogy talán fel sem ér a vesztőhelyre, ráparancsoltak a kísérő sokaságból egy Cirénei Simon nevű emberre, hogy vegye át tőle a keresztet.
A kiválasztott jeruzsálemi lakos tehát nem önszántából segített: ha nincs az utasítás, talán eszébe sem jutott volna, hogy emberséget gyakoroljon. De mivel kényszerítették, (ahogy az ige írja: megragadták), a magaslat csúcsa felé vezető úton teljesítette a gyámoltalan, méltóságában sokszorosan meggyalázott, népe iránti szeretetében mégis töretlen Jézus egyik kérését: „Egymásnak terhét hordozzátok!”.
Ahogy Cirénei Simont mintegy kétezer éve megragadták a földi hatalmat képviselő őrök, úgy az égi uralkodó ezekben a napokban is elhív minket, hogy vegyük fel valakinek a keresztjét – rászorulók, gyengék, védtelenek sokasága várja, hogy valaki irgalmas szívvel forduljon hozzá. A Teremtő azt szeretné, hogy meghosszabbított karjai legyünk például a fogyatékossággal élő, az anyagi nehézségekkel küzdő, az időskora vagy betegsége miatt magatehetetlenné vált, valamint a háborúk borzalmai elől menekülő embertársainknak (és a sort még hosszasan lehetne folytatni). Ha pedig kérjük rá, minket is megragad, hogy elvezessen oda, ahol – Cirénei Simonhoz hasonlóan – mi is teljesíthetjük fia egyik legfontosabb óhaját.
Úgy vélem, a fizikai és szellemi erőt, az anyagi biztonságot és a legkülönfélébb munkákhoz szükséges tudást és tapasztalatot nemcsak azért adta nekünk a Mindenható, hogy a saját és szeretteink életében teremjenek gyümölcsöt – hanem azért is, hogy azokat is szolgáljuk velük, akiknek ezek a kiváltságok nem adattak meg. Erősítsen meg ebben minket a nagypénteken történtekre való emlékezés is!
Nádudvari Péter
