Húsvét környékén szinte mindenki hall Krisztusról, megkerülhetetlenné válik. Még a médiában is megjelenik, ha másként nem, de azt állítva, hogy a keresztyén világ Krisztus feltámadását ünnepli. Persze a keresztyén világban ott vannak a nem keresztyén emberek is, akik szintén hallanak Jézusról, de nem tudom, ők mit ünnepelnek. És persze húsvétkor már egyre nagyobb teret hódít magának a nyuszi is, aki valamilyen okból színes tojásokat rejt el a kertben, olykor a templomudvarban is. Mégis kétségtelen, hogy ebben az időszakban Jézus Krisztus neve megkerülhetetlen, de kérdés, hogy ez a név, mit is takar.
Mielőtt Jézust elfogják a Gecsemáné-kertben, megkérdezi a katonákat, hogy kit keresnek. Ők azt felelik, hogy a názáreti Jézust. Számomra olyan hideg és tárgyilagos ez a válasz. A názáreti Jézust keresik, akihez nekik nem sok közük van, és nem is óhajtanak vele közelebbi kapcsolatba kerülni. Parancsuk van, el kell fogniuk, el kell vinniük egyik helyről a másikra, s itt be is fejeződik számukra a történet. Nekik egy elfognivaló személy, egy feladat volt a názáreti Jézus. De vajon én (és te) kit keresek, kit kerestem az ünnepben, az úrvacsora alkalmával vagy a családi ünneplésemben? Kit kerestünk – s akit kerestünk, azt vajon megtaláltuk-e?
Egy másik helyen azt olvashatjuk az evangéliumokban, hogy Jézus megkérdezi a tanítványait, hogy kinek mondják őt az emberek. Fontos kérdés ez. S a válasz, hogy némelyek Keresztelő Jánosnak, Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának. Micsoda emberi ötletek! Keresztelő János lenne, aki nem sokkal korábban meghalt? Hogyan is lehetne ő? Valami furcsa lélekvándorlással halála után beleköltözött Jézusba? Micsoda kreativitása van az emberi elmének! Illés lenne? Malakiás próféta írja: „Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.” (Mal 3,23). Várták Illés prófétát, aki el kell jöjjön a Messiás uralkodásának kezdete előtt. De ha ő lenne a megígért próféta, ha ő lenne Illés, akkor miért nem változtatnak az életükön? Meghallgatják Jézust, a tanítását, látják a csodákat, de a legtöbben mennek tovább a hétköznapjaikban. Pedig ha ő Illés, akkor közel a világ vége, az Úr félelmetes napja, de egyáltalán nem láthatjuk, hogy Jézus Krisztus megjelenése félelemmel töltötte volna el a sokaságot. Jeremiás vagy valamelyik másik próféta – ebben is csak azt látom, hogy felismerik a bölcsességét, azt hogy üzenete, beszéde, tettei Istentől jönnek, de nem igazán tudják hová tenni ezt. Találgatnak.
Jézus pedig tovább kérdez. Ti kinek mondotok engem? Nagyon fontos kérdés, mert nem elég látni, hogy milyen vélekedések vannak Jézus Krisztusról a világban, hogy a tömeg, a sokaság kinek mondja őt. Kell, szükséges, hogy én magam fogalmazzam meg: kinek mondom én Krisztust? Kicsoda Ő nekem? Élet és halál kérdése ez. Nem lehet megállni úgy az Isten előtt, hogy Jézust mások Úrnak és Megváltónak mondták, én pedig hallottam ezt, tudtam róla. Talán ünnepeltem is, hiszen volt húsvétom, még talán templomban is voltam, sőt talán figyeltem is. Isten előtt csak úgy lehet megállni, ha Krisztus számomra Úr és Isten.
„Én Uram és én Istenem!” – fakad ki Tamásból a hitvallás Jézus feltámadása után. Miénk-e ez a hitvallás? Vagy tudjuk-e Pállal együtt mondani: „Nekem az élet Krisztus.” (Fil 1,21/a). Ha pedig számomra Ő az élet, akkor ez a felismerés, ez a hitvallás milyen hatással van a mindennapjaimra? Valóban róla szól az élet? Valóban Ő az élet, az én életem?
Kinek mondod te az Emberfiát?
Szemere Judit
