Mióta gyerekeim vannak, folyamatosan szembesülök azzal, hogy felelős vagyok két kicsi ember biztonságáért, egészségéért, fejlődéséért. És bevallom, kicsit szorongok attól a gondolattól, hogy emellett az én felelősségem az is, hogy Istennel elkezdjem megismertetni őket. A gyerekeim első benyomásukat a keresztyén hitről, Isten emberek iránti szeretetéről rajtam, rajtunk keresztül kapják majd. Nem szeretném elrontani. Sem azzal, hogy bármit erőltetnék, sem azzal, hogy elhanyagolom a dolgot, azzal pedig végképp nem, hogy egy hiteltelen keresztyén élet mintáját látják rajtam. Abban nem vagyok biztos, hogy lehetséges lenne bárkit hitre nevelni – ez szerintem már a Szentlélek hatásköre –, de hittel és hitben egész biztos, hogy lehetséges, és szerintem érdemes is. A TeSó blog keresztyén gyerekneveléssel foglalkozó rövid sorozatának az a célja, hogy a hogyannal kapcsolatban nyújtson kapaszkodót olyan hozzám hasonló, kérdésekkel teli gyakorló szülőknek, akik nyitottak az egymástól tanulásra.
Sorozatunk második részében Péter-Szarka Zsófi, lelkész és lelkészfeleség, a Debreceni Úrréti Református Gyülekezet gyermekszolgálatának lelkes önkéntese ír arról, hogy az óvodáskorúak esetében mire érdemes odafigyelni, amikor Istenről és a hitünkről beszélünk. (Molnár-Kovács Dorottya)
Lehet-e hitre nevelni egy kisgyermeket?
Kisgyermekes szülőként minden nap megélem, hogy fáradságos munka keresztyén hitben nevelni gyermekeinket, de azt is, hogy a Szentlélek munkájának köszönhetően mindez megtermi gyümölcsét. A hitet igazából nem lehet úgy átadni másnak, mint valami tudást, ám Isten üzenetét annál inkább. Óvodáskorú gyermekeknek megfelelő módon közvetíteni az Úr szavát áldás, ugyanakkor kihívás is. Hiszen az evangéliumot, a Krisztusról szóló örömhírt gyermeki nyelven továbbadni, megtalálni a kapcsolódást egy kisgyermek és Isten szava között egyáltalán nem egyszerű feladat. Többek közt kreativitást, természetességet és a gyermek őszinte kérdései iránti nyitottságot igényel ez a folyamat. A lehető legváratlanabb helyzetek válhatnak meghatározó pillanatokká.
A keresztyén nevelés is az elsődleges szociális közegben, a családban kezdődik. Nagy ajándék, ha van olyan szülő, nagyszülő, aki összekulcsolja a kisgyermek kezét, és leül vele imádkozni; ha van valaki, aki felolvas neki a gyermekbibliából. A gyakorlatban viszont nem mindig idilli ez a kép. Többször ültünk már le a közel öt- és háromévesemmel gyermekbibliával a kezemben, és kezdtük volna nagy lelkesedéssel az olvasást, de ők éppen más iránt érdeklődtek. Ilyenkor nem erőltetem a dolgot, keresem az alkalmas időt, amikor látom rajtuk a fogékonyságot. Imádsággal is jártam már hasonlóan: mi este, lefekvés előtt szoktunk közösen imádkozni a gyermekeinkkel. Ilyenkor megadjuk a lehetőséget nekik is, hogy beszélgessenek Istennel, de volt már olyan alkalom, amikor a kisfiam azt mondta: „Anya, most csak te imádkozz!”. Ezt sem erőltettem. Elfogadtam, hogy ő most nem szeretne.
Amikor óvodáskorú gyermekeknek szeretnénk beszélni az Úrról, a hitünkről, akkor figyelembe kell vennünk, hogy ebben a fejlődési szakaszban szó szerint értenek mindent, így a bibliai történeteket is. Ekkor ugyanis még nem elvont, hanem konkrét a gondolkodásuk, ezek alapján ismerik meg Istent is. Ezért kiemelten fontos odafigyelni a szóhasználatunkra: egyszerűen és konkrétan beszéljünk. Kulcsfontosságú az is, hogy amikor a hitről, Istenről beszélünk egy óvodáskorú gyermeknek, az ne csupán ismeretátadás legyen, hanem átélés és megélés is. Keresztyén hitben nevelni a gyermekeket mindennapos bizonyságtétel, hiszen tetteinkből, a szavainkból, tulajdonképpen minden megnyilvánulásunkból lemérhető hitünk valódisága – a gyerekek pedig azonnal rájönnek, ha valami nem valódi.
Arra kell törekednünk, hogy a gyermek megértse és megtapasztalja: Jézusnak köszönhetően Isten bármikor és bárhol elérhető – akkor is, ha ő éppen vidám, szomorú vagy dühös; ha a saját játékbirodalmában van, de még az óvodai udvaron vagy egy kiránduláson is. A szülőktől való leválás fájdalmas időszakában erre az igazságra különösen is érzékenyek az ovisok.
Még valami! Jézus mondja: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket…” (Lk 18,16). Fontos tudatosítani magunkban, hogy csak addig vezethetjük el a gyermeket, ameddig már mi is eljutottunk. Ha Jézus jelenlétében éljük az életünket, akkor tudjuk Hozzá engedni a gyermekünket. Nála jobb helyen nem is lehetnek, a Vele való személyes találkozásoknak és a Szentléleknek köszönhetően személyes hitre juthatnak.
Péter-Szarka Zsófi
