„A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ihatott.” (1Kir 17,6)
Az egyik legmeghatározóbb és legszebb istenélményünk az, amikor ennyire rá vagyunk utalva Isten gondviselésére. Ugyanakkor az egyik legnehezebb időszakok is ezek az életünkben. Ilyenkor nem lehet haladni, tervezni, előre menni, ilyenkor csak az Úrra lehet várni, ami lássuk be nem az erősségünk. Mi szeretjük kézben tartani a dolgainkat, irányítani és alakítani az életünk történéseit, persze őszintén remélve, hogy ehhez társul Isten áldása is.
Azt hiszem az utóbbi években nagyon sok kárpátaljai ember tapasztalta meg, milyen, amikor alapjaiban veszik el tőle a kontroll lehetőségét. 2022. február 24-ének reggelén sokunk élete változott meg gyökeresen. Azt hiszem, sokan elképzelni sem tudtuk volna korábban, hogy így élünk majd ezekben az években. Elképzelni sem tudtuk volna, hogy ilyen gyorsan lehet országot váltani, hogy az otthonunkból el tudunk jönni egyetlen bőrönddel, hogy megtanulunk úgy élni, hogy a legközelebbi családtagjainkat is csak évente párszor látjuk, hogy légiriadók sikoltása és áramkimaradások sötétsége közben próbálunk normális életet játszani, és nem beleőrülni az egymásért való aggódásba. És azt is hiszem, hogy ebben a nagy változásban többen soha ennyire nem éreztük az isteni gondviselést. Hogy csak úgy váratlanul megjelentek azok a hollók, és hozták az ételt. Jöttek a lehetőségek, amelyeket korábban álmunkban sem tudtunk volna elképzelni. Jött a segítség, a szükséges bátorító szó pont akkor, amikor kellett.
Bujkáltunk és bujkálunk a magunk Kerit-patakjánál, és ha belegondolunk ebbe a szerencsétlen helyzetünkbe, talán nagyon elszomorodunk, de ugyanakkor érezzük és tapasztaljuk is, hogy az Úr gondoskodik rólunk.
Sokat gondolkodom azon, hogy ezekben a hónapokban, években mire akar tanítani Isten. Alázatra? Azt akarja, hogy értsem meg, hogy Nélküle igazából semmim sincs, semmim sem biztos? Hogy meglássam az Ő semmiből teremtő erejét? Nem tudom, de az biztos, hogy ezekben az években sokunk számára nagyon látható módon jelent meg az életünkben, és ez nem véletlen. Illésnek erőt kellett merítenie abból, hogy megtapasztalta Isten gondviselését a nincsben, az üldöztetésben. Talán persze jobban érezte volna magát, ha ezek a körülmények nem így alakulnak, de Istennek célja volt ezzel az időszakkal az életében. Ahogy a mi életünkben is célja van most ezekkel az évekkel. Most nekünk is figyelnünk kell arra, hogy ebben az egyszerre kiszolgáltatott és egyszerre csodásan istenközeli időszakban hogyan akar formálni, mire akar bennünket tanítani az Úr. Mert biztos vagyok benne, célja van annak, hogy megtapasztalhatjuk, milyen, amikor hollókkal táplál bennünket. Ne felejtsük ezt el, erősödjünk meg ebben a megtapasztalásban!
Szaniszló-Papp Adrien
