„Úr lesz a Jézus mindenütt,
Hol csak a napnak fénye süt.
Úr lesz a messze tengerig,
Hol a hold nem fogy s nem telik.”
Néhány évvel ezelőtt részt vettem egy képzésen, ahol az előadó kiemelte, milyen gyakran bosszankodunk olyan dolgok miatt, amin nem tudunk változtatni. Legyen az az időjárás, az aktuális politikai helyzet vagy egy közeli ismerős viselkedése – ezek olyan dolgok, amik nem tartoznak a befolyásolási körünkbe, valaki más kezében vannak.
Bevallom őszintén, Kárpátalján élve az utóbbi két évben én is sokat idegeskedem az országban kialakult helyzet miatt. Mikor lesz már vége a háborúnak? Mikor mozoghatunk szabadon, aggodalom és szorongás nélkül? Mikor találkozhatunk újra a határ másik oldalán ragadt rokonokkal, barátokkal? Frusztrál és dühít, hogy idegen emberek döntései hatással vannak az én életemre is. Annyira igazságtalannak érzem néha…
Ennek ellenére mégis van bennem egy belső nyugalom, annak az érzése, hogy van egy biztos pont az életemben, ami hatalmasabb minden akadályozó körülménynél. A háború kezdetétől hónapokon keresztül a református énekeskönyv 389. dicsérete járt az fejemben: „Úr lesz a Jézus mindenütt, hol csak a napnak fénye süt…”. Vasárnapról vasárnapra szinte vártam, hogy mikor fogjuk ezt az éneket énekelni a templomban, mert úgy éreztem, ki akarom magamból énekelni: igen, Jézus az úr minden körülmények között, háborúban és békében, a csatamezőn, a házamban, a befelé forduló, negatív gondolataimban. Függetlenül attól, hogy én dühöngök-e a körülményeken (lássuk be, néha jogosan), idegessé tesz-e a bezártság, a programok és a nagy találkozások hiánya a barátokkal, Jézus ott van a háttérben, vigyáz ránk, és „Úr lesz a messze tengerig”. Olyan kapaszkodó ez a mindennapokban, ami stabilitást és új erőt ad.
Lehet úgy érzed, hogy már nem győzöd kivárni, míg Jézus úr lesz mindenütt, míg helyreállnak a dolgok és kicsit fellélegezhetünk. De ha már most Jézus kezébe teszed a mindennapokat, akkor te is megtapasztalhatod az igazi, belső nyugalmat.
Horváth Gabriella
