A fenti kérdés Illés történetével kapcsolatban fogalmazódott meg bennem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy saját magammal kapcsolatban nem merült fel még bennem egyszer sem. Talán te is érezted már úgy, hogy az, amit csinálsz most éppen nem tűnik olyan eredményesnek, vagy már nem olyan, mint amikor elindultál. Meg amúgy is, mintha az emberi természetünkhöz hozzátartozna, hogy megfáradjunk, elfáradjunk abban, amit csinálunk – akár abban is, amire az Isten hívott. És ilyenkor fogalmazódhatnak meg bennünk a fentiekhez hasonló kérdések arra nézve, hogy rendben van-e az, ha megfáradtunk, egyáltalán szabad-e megfáradnunk.
Most, hogy újraolvastam Illés próféta történetét, nagyon megfogott több pontja is. Tudtam azonosulni Illéssel, aki a végkimerülés határán azt kéri Istentől, vegye el az életét, mert nem jobb az elődeinél. Önvizsgálatra hívott, mert van, hogy én is úgy érzem – ha nem is annyira hevesen, mint Illés –, hogy elbuktam abban, amit csinálok, vagy nem elég az, amit csinálok. Illés ezt egyébként úgy mondja, hogy a történet előzményében a Baal prófétákkal szemben mutatja meg, hogy Istennek mekkora hatalma van. És mégis, utólag úgy érzi, nem elég, nem jobb, mint az elődei.
Nem tudom, te érezted-e már azt, hogy megfáradtál, elbuktál abban, amire az Úr hívott. Erről persze nem szoktunk sokat beszélni egyházi körökben, mert gyakran azt gondoljuk – vagy talán azt is tanították nekünk –, hogy ha áldás van valamin, vagy lesz valamin, akkor az könnyű, magától értetődő és kicsit sem megterhelő. De éppen az Isten Igéje az, ami rámutat arra, hogy nem feltétlenül van ez így. Illés az Ószövetség egyik legmeghatározóbb alakja, és mégis azt látjuk, hogy küzd saját magával, az értéktelenség és a bukás érzésével. Akkor mi miért ne küzdhetnénk a bukás, az alkalmatlanság, a megfáradtság érzésével?
Mint ahogy fentebb írom, engem nagyon megfogott Illés története, de nemcsak az a rész, ahol Illés azt érzi, hogy elbukott, hanem az is, ami utána következik. Mert Illés ezt nagyon őszintén az Isten elé tudja vinni. És Isten nem leszidja őt, nem megbünteti, amiért megkérdőjelezte az alkalmasságát, hanem inkább azt mondja neki, hogy aludjon, egyen és igyon, mert dolga van még. Isten gondoskodik Illésről akkor is, amikor ő csak arra érzi méltónak magát, hogy meghaljon. Számomra ez nagyon szépen megmutatja azt, hogy az Úr nem hagy magunkra akkor sem, ha mi megfáradtunk és elbizonytalanodtunk akár a feladatunkban, akár az alkalmasságunkban. És amellett, hogy Isten Illés testi szükségleteiről gondoskodik, szól is hozzá, és megmutatja, merre induljon tovább.
És igazából itt van az a kérdés, ami mindannyiunknak szól, még akkor is, ha nem Illésnek hívnak bennünket: „mit csinálsz itt, Illés?”. És Illésnek válasza is van: elmondja, hogy ő sokat munkálkodott a Seregek Uráért, a körülette lévők javára, de most teljesen egyedül maradt ezzel. Megint őszinte, megint el tudja mondani azt, ami bántja. És Isten nem vitatkozik vele, hanem feladatot ad neki, és rámutat arra, hogy bár Illésnek úgy tűnik, hogy egyedül maradt, de mégsincs ez így. Az Úr helyreállítja azt, amit a próféta elveszettnek hitt, újra elindítja őt azon az úton, amit már végleg fel akart adni.
Nem tudom, hogy te hogy vagy most éppen a saját utaddal, feladatoddal. Nem tudom, hogy küzdesz-e vele, vagy épp nyeregben érzed magad abban, amit csinálsz. Legyen bárhogy, Illés története mindannyiunkat megtaníthat arra, hogy merjünk őszintén az Isten elé menni akkor is, ha elfáradtunk, megfáradtunk, akkor is, ha nem érezzük magunkat éppen eredményesnek a feladatunkban.
Én hiszem, hogy Isten ismer minket, mivel Ő alkotott bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, ezért számít arra, hogy meg fogunk fáradni, hogy lesznek kérdéseink, lesznek megtorpanásaink. De éppen ezért azt is hiszem, hogy Ő egyedül az, aki megoldást tud adni a megfáradásunkra, és Ő az, aki meg tud minket erősíteni a saját alkalmasságunkban. Ő helyre tud állítani, meg tud újítani, ki tud emelni abból, amiben épp benne vagyunk.
Bátorítson ez minket, tudjunk ebben megerősödni, és bízzunk Isten megújító hatalmában, akkor is, ha most meg vagyunk fáradva.
