„Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1Móz 2,18)
Ezt az igét olvasva, mindig mosolyra görbül a szám. 🙂 Nem tudom, te hogy vagy vele, de én annyira hálás vagyok, amiért Isten így döntött. Nem akarta, hogy az ember egyedül maradjon. Úgy gondolom vagyunk páran, akiknek fontosak a kapcsolatok. Jó érzés tudni, ha van egy vagy akár több ember az életemben, akivel megoszthatom a gondolataimat, az örömömet és a bánatomat is. Ezeket az embereket nevezzük a barátainknak.
Valaki a férjében, a feleségében találja meg azt a személyt, akinek kiöntheti a szívét, mások a munkahelyen, a gyülekezetben vagy még az iskolában, egyetemen találták meg az igaz barátságot. Nagy kincs, ha van ilyen ember az életünkben. Viszont ahhoz, hogy ez a kapcsolat kiállja az idő próbáját és meg tudjon maradni, néha erőfeszítéseket kell tennünk.
Engedjétek meg, hogy megosszam veletek, nekem mi segít életben tartani a barátaimmal való kapcsolatomat.
„Mindenekelőtt legyetek kitartóak az egymás iránti szeretetben…” (1Pt 4,8)
Első helyre azért a szeretetet tenném, mert hiszem, ha szeretettel vagyunk a barátaink iránt, azzal biztosítjuk számukra azt, amire igazából szükségük van. A szeretett ember fontos neked, ezért magadat is háttérbe szorítva mész, keresed és bátorítod. Elfogadod, hogy ő más, vannak hibái, de te ezek ellenére is szereted. Jézus élete is bizonyíték arra, mennyire működik az, ha nem támadással, büszkeséggel, hanem épp az ellenkezőjével, szeretettel és alázattal fordulunk a másik iránt.
„Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.” (Péld 17,17)
Nemrég hallottam Tapolyai Emőke egyik előadásában azt a hasonlatot, amiben két ember kapcsolatát a kancsóhoz és pohárhoz hasonlította. A lényege az volt, hogy ha az egyik pohár kezd kiüresedni a másiknak kell megtöltenie, feltöltenie. Mikor a barátod érzi, hogy nincs miből töltenie, te kell, hogy légy a forrása.
Szükségünk van egymásra. Kell, hogy legyen, aki emlékeztet, hogy itt nincs vége, állj fel, nézz fel, és próbáld meglátni ebből a nehézségből a kiutat. A másiknak tudnia kell, hogy vele vagy a próbákban. Nem kell mindig okos dolgokat mondanod, tanácsokat osztogatnod, néha csak arra van szükség, hogy leülj és meghallgasd őt. Átöleld, és imádkozz érte, vele.
„Az igaz utat tud mutatni másnak is, a bűnösöket pedig tévelygésbe viszi saját útjuk.” (Péld 12,26)
Nem teheted meg, hogy csak féligazságokat mondasz el a barátodnak. Ha azt látod, hogy letért az Isten útjáról, rossz társaságba keveredett, a te feladatod, hogy szólj neki. Ezeket a helyzeteket legtöbbször lepasszolnánk. Kellemetlennek érezzük őket, és félünk, vajon hogy reagál majd a másik. Ilyenkor kell megvallani, hogy nekünk is vannak hibáink és gyenge pontjaink. Ha őszinte vagy és feltárod előtte a te eleséseidet, nem fogja kitaszítva érezni magát.
És végül beszéljünk a minőségi idő fontosságáról.
Kedves Tesó, a barátodnak éreznie kell, hogy az idődből is kész vagy adni neki. Tudom, most azt gondolod magadban, könnyű ezt mondani, de hogyan valósítsam meg, mikor annyi teendő tornyosul elém nap mint nap? Tudom – hidd el tudom –, mit érzel. A világ, amiben élünk egyre jobban azon van, hogy tönkretegye az emberi kapcsolatokat. Azt diktálja: neked feladataid vannak, határidőid, amiket teljesíteni kell. Nem engedheted meg azt a luxust, hogy egy órára, egy estére szabaddá tedd magad. Pedig meg kell tenned ezt, mert nem csak a barátodnak, de neked is szükséged van rá. Meghallgatásra, odafigyelésre, tartalmas és őszinte beszélgetésekre, amik nem másokról, hanem rólad (rólatok) szólnak. Néha nemet kell mondanunk a terveinkre, a feladatainkra, hogy legyen időnk gondozni a barátságunkat.
Az igaz barát nagyon értékes ajándék, hát tegyünk érte!
