A húsvéti események után a Szentírásban a figyelem a tanítványokra irányul. A feltámadás és Jézus első megjelenése, majd a pünkösdi csoda megtörténte között van egy időszak a tanítványok életében, amikor Jézus nincs jelen. Ez már nem az az élet, ami Jézus földi életének és szolgálatának megkezdése előtt volt, ez már egy Jézus Krisztust és az Ő életet felkavaró jelenlétét megtapasztalt élet, amiből épp a Lényeg hiányzik. A nagyheti és húsvéti események valszínűleg még mindig könnyeket, szégyent, mély fájdalmat hoznak a hátrahagyott tanítványok szívébe, és bár tudják, hogy Jézus már nincs a sírban, a teljes kép Róla és missziójáról, valamint dicsőséges tettéről és a követői jövőjéről még nem állt össze teljesen. Itt volt Jézus, láttuk Őt, hallottuk, fejünkben kavarognak az Általa véghezvitt csodák és szavak, de most Ő nincs itt. A tanítványok össze vannak zavarodva. Jézus Krisztus hiánya mindig kétségbeesést, félelmet és szomorúságot okoz. Talán mindannyiunknak ismerős ez: az életünk során sokszor előfordulhat, hogy bár halljuk és olvassuk az Igét, bár vannak megtapasztalt személyes csodáink, egy-egy ponton, talán egy nagyon nehéz élethelyzetben mégis megérdőjelezzük Jézus Krisztus jelenlétét, és egyszerűen nem állnak össze a dolgok a mi fejünkben sem. Az egyik leggyakoribb kérdés ilyenkor, hogy mi lesz most? Mit tegyünk mi, akik itt magunkra maradtunk? Mit vár tőlem Jézus, miután megrengette a világot, és benne az én kis világomat is?
Bevallom, az elmúlt néhány év megtanított duplán értékelni azt, akim és amim van. Ez annak is köszönhető, hogy látom és érzem: az Úr mostanában gyakran rázogatja, ébresztgeti különböző rengéseken keresztül az egyházainkat, és bennük a keresztyéneket. A koronavírus, az orosz–ukrán háború, az izraeli–palesztin háború, a politikai események, választások és az azok kapcsán kirobbanó viták és ellentétek erősen rángatják a világot, és benne a mi kis személyes világunkat is. Jézus fájóan hiányzik ezekből a történésekből…
Megfordul a fejemben, hogy amik mostanában történtek, azok nem csupán az emberi érdekütközések és gonoszság eredményei, hanem talán Isten minket keményen ébreszteni akaró tervei miatt is történtek.
Mi van, ha a keresztyének nem világítanak eléggé?
Mi van, ha már nem sóként, csak ízetlen fehér porként vagyunk jelen a világban?
Mi van, ha elveszett a Lényeg, mert mi elfordítottuk, rossz irányba fordítottuk a figyelmünket?
Hogyan tovább ennyi életrázás után? Mi lehet a mai keresztyén ember reakciója olyan események kapcsán, amelyek megváltoztatják a világot, és amelyekre nézve úgy tűnhet, hogy Jézus nincs jelen?
A tanítványok igyekeztek kivárni, amíg kissé elcsitulnak az események körülöttük, bennük pedig lecsillapodnak a saját kavargó érzéseik és gondolataik. Jézushiánnyal a szívükben ültek együtt és vártak. Aztán azt látjuk, hogy megjelenik Jézus Krisztus, békességet hoz, és kicsit elvarrja az elvarratlan szálakat (lásd a Simon Péterrel való beszélgetését János evngéliumában). A tanítványok számára előbb feltámadott személyében, megfogható valóságban, majd a megígért Szent Lelkében jött el, hozzánk pedig sokszor egy minket szíven találó Igében, egy ének szövegében, egy barát ölelésében. És ahogy a tanítványoknak is küldetést adott, úgy bennünket is elküld a világba.
Bevallom, mélyen megrendít a tény, hogy a Tökéletes Isten, Aki pontosan látja és tudja, én Nélküle mennyire tökéletlen vagyok, és mennyire tökéletlenkedem még az Ő szolgálatában is, szeret engem és gondoskodik rólam, sőt, további szolgálatokkal bízza meg megbízhatatlan szolgáját. Megráz az a küldetés, amit Jézus Krisztus ránk bízott, amit én több más keresztyénnel együtt a lélekmentés szolgálataként foglalok össze. A sok lelketrázó jó dolog után azonban mindig szomorúsággal tölt el az a tény, hogy mi még mindig megválogatjuk, ki érdemes a lélekmentésre, és kit kell hátrahagyni. Mi még mindig nem akarunk tanulni a múlt hibáiból, még mindig nem nyitjuk meg magunkat a Lélek előtt, hanem olyan sokszor cask ragaszkodunk a külsőségekhez, az emberi elismeréshez, a tekintélyhez és legfőképpen az ítélkezéshez.
Őszintén kívánom mindannyiunknak, hogy lelkileg rázzon fel minket az Isten annyira, hogy új, Neki tetsző fejezet kezdődjön a saját és egyházaink életében.
Hadd legyen ez az új fejezet egyszersmind világrázó esemény is!
Magyar-Angalet Katalin
