„Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Tessz 5,18)
Észreveszed-e milyen ragyogóan süt a nap tavasz derekán? Meglátod-e a fán csicsergő rigót, vagy a tulipánt, ahogy kibontja szirmait? Isten csodálatosan megalkotott világában járva-kelve észreveszed-e az Úr ezernyi ajándékát, ami ezerféleképp jön feléd?
Kimerültség, fáradtság, határidős feladatok, kevés alvás, rohanás… és napról napra fáradtan ébredsz, majd este kimerülten, talán dolgod végezetlenül térsz az ágyba. Ennyi lenne az élet? Mindig rohanás, szüntelen felgyorsult tempó? Sokszor érzem azt, hogy nincs időm felnézni arra a virágzó szilvafán csicsergő rigóra. Sokszor futom végig a napjaimat, és a nap végén visszanézve olyan dolgokat látok, amiket másképp kellett volna tennem. Amikor türelmesebbnek kellett volna lennem, le kellett volna lassítanom, rácsodálkoznom a nyíló tulipánra, a csillogó szemű kisleányra, amint a kedvenc játékát hozza felém, az Édes Atyára, Aki ma is hordozott, megóvott és megszámlálhatatlan ajándékkal halmozott el. De elfelejtettem… újra és újra elfelejtem… még meglátni is, hát még hálát adni érte.
Pedig az Úr kéri, sőt parancsolja, hogy mindenért hálát adjak, mert ez az én javamra van.
„Az Úr kegyelmes tetteiről emlékezem és az Úr dicséretéről, mindarról, amit az Úr cselekedett velünk.” (Ézs 63,7/a)
Olyan könnyen elfelejtjük azt, hogy mit tett az Úr velünk, értünk. Ma még örülünk a kegyelmének, holnap már kételkedünk abban, hogy vajon itt van-e még mellettünk. Szükségünk van arra, hogy újra és újra emlékeztessük magunkat mindarra, amit az Úr tett értünk, arra, hogyan hozott ki lehetetlennek tűnő helyzetekből. És hogyan tudnánk ezt a legkézzelfoghatóbban megtenni, ha nem úgy, hogy leírjuk? Leírjuk azt, amivel megajándékozott az Úr. Leírjuk azt, hogy Ő milyen csodálatos. Egy hála-kihívásról olvasva kezdtem el én is számontartani az Úr ajándékait, a hála-okokat. A kihívás szerint ezer ajándékot kell összegyűjteni, lejegyezni. Gondolj bele: ha naponta csak 3 olyan dolgot találsz, amin keresztül az Urat láttad meg, ami ajándék volt a számodra, egy év alatt több mint ezer lesz a listádon!
De hogyan és miért adjunk hálát? Ez a kérdés főként akkor foglalkoztathat bennünket, ha épp nem csak csupa jóval vagyunk körülvéve. Erre legjobban talán Jézus földi életét megnézve tudunk válaszolni:
- „Vette az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott, majd megtörte a kenyereket…” ( Mt 14, 19). Jézus hálát adott azért a néhány kenyérért és halért amijük volt, és ami egyértelműen nem volt elég ötezer embernek. Hálát adott és tovább adta… És ekkor csoda történt: nem csak jóllaktak, de 12 teli kosár maradékot szedtek össze.
- „Jézus pedig felemelte a szemét az égre, és azt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem.” (Jn 11, 41). Jézus kedves barátja, Lázár sírjánál állva is hálát ad. Körülötte gyászolók sokasága, Ő mégis az égre néz és hálát ad Atyjának. És ekkor újra csoda történik: Lázár kijött a sírból.
- „És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, nekik adta, és ezt mondta: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (Lk 22,19). Áldozatára készülve, földi életének legmegpróbáltatóbb órái előtt, jól tudva, hogy ilyen formában többé nem étkezik már szeretett tanítványaival, Jézus még mindig hálát ad. És a csoda ismét nem marad el…
A próbák és nehéz idők közepette menjünk az Úr elé hálaadással, azzal a nehezebbféle hálaadással, és megtapasztaljuk majd, miként tesz csodát a mi Urunk. Megtapasztaljuk, hogyan változtatja át a szívünk panaszkodását, félelmeit, aggódásait, és ad boldog békességet még a legnehezebb időkben is.
Én arra hívlak ma – bármiben is vagy épp –, hogy csak nézz az Atyára, és keress egy okot a hálára!
File Emőke
