Egy jól ismert bibliai történetről szeretnék veletek elmélkedni, az ötezer ember megvendégeléséről. Sokan szeretjük meghallgatni, elolvasni, mert Jézus olyan gondoskodó benne. Hosszas tanítása után, amikor beesteledik, Ő nem küldi el az összegyűlt tömeget éhesen. Elképzeltem egy pillanatra a tanítványok arcát, amikor Jézus azt mondta: „Ti adjatok nekik enni”. Lehetséges, hogy elsőre nem is értették meg a feladatot. Zavarodottan próbáltak rá emberi megoldást keresni, de nem volt. Azután jött a kisfiú a kosarában az öt árpakenyérrel és két hallal, ami még talán az útról maradt meg neki, ez volt mindene, nem sok, főleg ekkora éhes tömegnek, ő mégis felajánlotta. Jézus megáldotta a keveset és olyan sok lett belőle, hogy miután ötezer ember evett, még tizenkét kosár maradékot szedtek össze. Egy kisfiú hite, engedelmesége Jézus hatalmával egységben. Micsoda ámulat lehetett ott, látva azt a nagy csodát – szívesen lettem volna ott akkor. Az emberek felismerték Jézusban a prófétát, a megváltót, el akarták ragadni, hogy királlyá tegyék.
Van az a mondás, hogy minden csoda három napig tart, valahogy így történhetett itt is. Ugyanis nem sokkal később azt olvassuk a Bibliában, hogy a tanítványok (akik számtalan csodáját látták már Jézusnak) azon tanakodnak, hogy elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Jézus, ismerve a gondolataikat, szigorúan – és talán kicsit csalódottan is –rájuk szól, kicsinyhitűnek nevezi a tanítványokat, és emlékezteti őket az ötezer ember kenyerére és az összeszedett maradékra. Jön egy probléma, egy kihívás az életben, és az átélt csoda feledésbe merül. Sajnos nem csak a tanítványokkal történik ez meg. Ha nem is három nap múlva – telhetnek el évek is –, de feledésbe merül a megtapasztalt csoda, az Istennel átélt élmenyünk, mert épp egy rosszabb helyzetben vagyunk, nem látjuk a megoldást, nem érezzük a csodát. Ha ilyenkor megszólalna egy hang és azt mondaná nekem: „kicsinyhitű”, én nagyon elszégyellném magam.
Ahhoz, hogy ezt megpróbáljuk elkerülni segíthet, ha felírjuk azokat a dolgokat, amiért hálásak vagyunk Istennek, és látható helyre tesszük ezt a listát, és bele olvasunk, amikor a hitetlenkedés kezd eluralkodni rajtunk. Így látva az átélt dolgok iránti hálánkat rájövünk, hogy valójában menyi mindent kapunk Istentől.
A Sátán mindig azon munkálkodik, hogy kivegye a szívünkből a hálát, és a bizalmunkat csorbítsa Isten iránt, nem kivétel ez alól senki sem. Ezért nagyon fontos, hogy visszaemlékezzünk és táplálkozzunk abból, amit eddig megéltünk Istennel. Egy igazi kiváltság az is, amikor a megtért hívő ember az Úrvacsora által emlékezhet vissza Jézus Krisztus megváltó munkájára, áldozatára.
Talán segített neked is megérteni, kedves Tesó, hogy amit mi tudunk adni Istennek az életünkből, önmagában olyan kevés, mint a kisfiú öt kenyere és két hala, de amikor azt hittel, engedelmesen oda adjuk Jézusnak, Ő pedig kezébe veszi és megáldja azt, ott megtörténik a sokszorozó csoda. Mindent oda adva Neki, te sokkal többet és értélesebbet kapsz Tőle.
Balázs Krisztina
