„Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” (Mk 4, 37–38)
Nem feltétlenül ebben a kontextusban, de biztos vagyok abban, hogy a te szádat is hagyták már el ehhez hasonló szavak. A nehézségek közepette még a legfegyelmezettebb hívőben is felmerülhet a vád: hol van ilyenkor Isten? Miért engedi ezt meg? Látja egyáltalán? Miért jó Neki, ha én szenvedek?
Sok nehéz kérdés ez. Elképzelem, ahogy ezeket hallva, Ő megrázza a fejét, talán még legyint is vagy mosolyog, hisz tudja, mit miért és meddig enged. Tudja, hogy ki fogod bírni, tudja, hogy erőt merítesz majd, és tanulsz az egészből. Azt is tudja, hogy te azonnal akarod a megoldást, a segítséget, a kiutat, az enyhülést minden bajodra, de azt meg már te tudhatnád, hogy ez nem így működik. Még a leggyorsabb fájdalomcsillapító gyógyszerek esetében is kell néhány perc, amíg kifejtik a hatásukat. Valahogy az imádságot is ehhez tudom hasonlítani: kell egy kis idő, amíg hat – olykor pedig nem árt emelni a dózist. Extrém esetekben azonban Isten nem késlekedik egy percet sem.
Emlékszem, amikor az ikergyermekeim megszülettek, az egekbe szökött a vérnyomásom. Kétségbe voltam esve, mert a koraszülött osztályon az anyukákat nem tudják ellátni, ezért leküldtek a sürgősségire, de én nem akartam oda menni. Így bementem a szobámba, és a szobatársammal – aki mellesleg egy lelkésznő volt, és akivel meggyőződésem, hogy emiatt is lehettünk szobatársak – Isten elé vittük az ügyet. Ahogy áment mondtunk az imára, abban a pillanatban megcsörrent a telefonom, amiben az orvosom érdeklődött a hogylétem felől. Azonnal felírt nekem gyógyszert, és a vérnyomásom napokon belül rendeződött is. Viszont az a néhány kétségbeesett perc, amiben részem volt, megmutatta mennyire ember vagyok. Méghozzá milyen kicsinyhitű ember. A viharban a hullámokra és a tomboló szélre néző ember. Eszembe juttatta, hogy a tanítványokhoz hasonlóan – akik mellett egyébként fizikálisan is jelen volt Jézus – engem is hogy el tud tölteni a keserű, kétségbeesett félelem.
A viharban több dolog is állandó:
- mindig félelemmel tölt el, felkavar;
- mindig először valaki/valami mást okolunk a helyzetünk miatt;
- azonnal menekülni szeretnénk belőle;
- utólag visszatekintve, lehet nem is tűnik már olyan vészesnek, de közben azt érezzük, ez életünk legnagyobb mélypontja;
és végül a legfontosabb: előbb utóbb véget ér.
Bizonyára sokak számára ismerős A kiválasztottak című sorozat, ami Jézus életét dolgozza fel egészen elképesztő módon. A sok fikció ellenére az alap történetszál minden szava igaz, és elgondolkodtam, hogy ha egy olyan valaki nézi a sorozatot, aki mit sem tud a valóságalapjáról, a libabőr és sokkhatások mellett vajon őt elgondolkodtatja-e az életéről, az élet valódi értelméről, vagy sem. Aztán feltettem magamnak a kérdést: vajon, ha az én életem kerülne egyszer feldolgozásra, vajon lenne olyan tartalommal teli mondanivalója, ami által más emberek élete akár megváltozhat? Szeretném azt hinni, hogy igen. Bár nem vágyom arra, hogy film készüljön az életemről, mégis arra törekszem, hogy úgy hagyjam majd el a földi világot, hogy elmondhassa rólam legalább egy ember: „Igen, jó, hogy élt, mert tanultam tőle, és azáltal, hogy követte Jézust, másoknak is vonzóvá tette a keresztény életet.” De sokat kell még ezen dolgoznom…
A viharokban viszont az is motivál, hogy legyek példamutató, mert Jézus megmutatta, milyen békességgel képes lecsendesíteni mindent a csónakon kívül és belül, milyen béketűréssel képes elhallgattatni az ellene szóló vádakat, milyen alázattal képes keresztet cipelni. Minden földi mozzanatával példát mutatott arra, hogy nekünk is sikerülhet. Végeredménye pedig minden nehézségnek van. Formálódunk általa. Felismerjük, miben kell még fejlődnünk, és nyugtázzuk, ha valami már jobban ment, mint az előző alkalommal. Folyamatos fejlődési lehetőség rejlik a viharainkban, csak nagyon nehéz abban a pillanatban erre koncentrálni, de nem lehetetlen. Vele lehetséges!
Te pedig tudd: Isten tud a jelenlegi viharodról, a sok ismeretlentől való félelmeidről, az életedet elborító hullámokról. Kész van nála a megoldás, és még ha késik is, várd türelemmel, mert jönni fog a szabadítás. Addig pedig emeld az imadózist, és hallgasd meg ezt a remek dicsőítést:
Hidi Erika
